Gyurcsánynak nem tetszik, hogy a magyar állam megvenné a budapesti repteret, Dömötör Csaba tette helyre

2023. szeptember 07. 18:32

A fideszes képviselő emlékeztetett: ne felejtsük el, hogy annak idején ők privatizálták a repteret.

2023. szeptember 07. 18:32
null

Ahogy korábban a Mandiner is beszámolt róla, Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésben reagált arra, hogy a magyar állam hivatalos ajánlatot nyújtott be a Budapest Airport többségi részesedésének megvásárlására egy állami irányítású befektetési társaságon keresztül. A poszthoz Korda György Reptér című számát is belinkelte, amelyet Orbán Viktornak küldött a következő üzenettel:

Ezt is ajánljuk a témában

Szeretném ezt a számot küldeni Orbán Viktornak Hatvanpusztára, mert reptérvásárlásra van pénz, kormányzásra meg nincs. Ahhoz mondjuk tehetség sincs.”

Dömötör Csaba, a Fidesz országgyűlési képviselője szintén a Facebookon válaszolt a DK-s politikusnak, és ő is egy Korda György számmal üzent. 

Elmondja,a Gyurcsány-Apró klán már a rendszerváltáskor rárepült a reptérre, a privatizáció után pedig Bajnai Gordon lett az elnök.

Hozzáteszi, Orbán Viktor volt az, aki 2005-ben arra kérte Gyurcsány Ferencet, ne adja el a repteret, mert az jelentős bevételt és hasznot hoz a magyar államnak, de Gyurcsányék ennek ellenére mégis privatizálták, további 190 állami vállalattal együtt.

„Azt mondták, jó lesz, de nem lett jó. Azóta is viseljük ennek minden következményét” – zárja a videót. Korda György: Becsaptál című dalával üzenne az egykori miniszterelnöknek.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás
 

Összesen 193 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. szeptember 09. 13:34
A DK az ország belsö ellenségeinek szemétgyüjtö telephelye. "Pofátlanul csak hazudtunk reggel, délben, este, Vajon a ti szemetekben ez oly szépen fest-e? Gyurcsány vagyok nem tagadom, a magyarok veszte, Ki oly sok ember boldogságát komiszul elcseszte. Adjál mégis egy újabb esélyt a kókler Ferónak, Még akkor is, ha unokáid ezért jól megrónak. Nálam csak a mutyi számít, nincs helye melónak, Megtehetem, bőröm vastag, mint egy csatalónak. Bár jól tudom, kívánjátok, hogy hamar kimúljak, Adja Isten, hogy még egyszer rátok szabaduljak. Megoldom a problémátok, mint még soha senki, Úgy éltek majd mint egy csöves, éhenkórász jenki."
DE JÓ
2023. szeptember 08. 20:30
Bástyaelvtárs: "gyorsan ki tudnád számolni hogy évi 76millios nyereséggel számolva hány év alatt terül meg a 4 mrd os vételár... Minimum 50 év bazmeg...Egy Közgazdaságtudományi nonszensz" Lazítsál ratyikám... Itt a nonszensz 76 MFt/év nyereség...
nemecsek-3
2023. szeptember 08. 19:23
hihike! Nem zavar, hogy a költségvetési hiányt a GDP hányadában mérik! Nyilván tudod és azt is, hogy akkor egész más a leányzó fekvése, meg azt is, hogy az államadósság nem napi mutató csak játszod a szörnyű okos vagyok de te mégjobban hülye libsi mókát
nyugalom
2023. szeptember 08. 18:28
Es akkor mi is van? Ki meg ez az aljas?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!