Botrány – biztonsági őrök verték meg a Republic technikusát

2023. szeptember 24. 10:50

Szemtanúk szerint az incidens a koncert után történt.

2023. szeptember 24. 10:50

Dunaszerdahely közleményt adott ki arról, hogy a Republic zenekar technikusát munkavégzés közben, „számunkra érthetetlen módon, tettlegesen bántalmazták”. „A Dunaszerdahelyi Önkormányzat és a 41. Csallóközi Vásár szervező csapata ezúton 

teljes mértékben elhatárolódik a péntek este történtektől és mélységes sajnálatunkat fejezzük ki az esettel kapcsolatban”

Majd azzal folytatták, „kijelentjük, hogy határozottan elítéljük az erőszak bármely formáját, egyben felháborítónak tartjuk a biztonsági szolgálat megnyilvánulását, akik az esetet követően beismerték felelősségüket”.

„Munkatársainkkal minden szükséges támogatást megadunk az atrocitás elszenvedőjének, egyben reméljük, hogy a zenekar, a város és a szervezőbizottság között eddig kialakult jó kapcsolatot ez az ügy nem fogja befolyásolni” – zárták a közleményt.

Életveszélyes állapotban került kórházba

A zenekar menedzsere ugyanakkor azt írta a Facebookon (a poszt időközben elérhetetlenné vált – szerk.), hogy a biztonsági szolgálat munkatársai csak azután ismerték el tettüket, hogy a menedzser „az arcukba nyomta a videófelvételt”. A menedzser állítása szerint a technikust minden ok nélkül ütötték le, és olyan súlyosan megsérült, hogy életveszélyes állapotban került kórházba, de már jobban van. 

A Paraméter nevű szlovák oldal szemtanúk beszámolóira hivatkozva azt is hozzátette, hogy a technikust akkor támadták meg, amikor

 a koncert után a backstagben pakolt le a színpadról, 

az incidens után mentők látták el.

Nyitókép: Republic Facebook-oldala
 

 

 

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik