Beiktatták Heizer Antalt, az új kijevi nagykövetet

2023. szeptember 30. 13:45

Többek között Kínában, Szlovákiában, Kazahsztánban és Albániában volt már nagykövet.

2023. szeptember 30. 13:45
NOV¡K Katalin; LUBINEC, Dmitro; HEIZER Antal

Heizer Antal váltja a kijevi nagykövetség élén Íjgyártó Istvánt, aki 2018 óta töltötte be a pozíciót – írta meg a Magyar Nemzet.  Az új magyar nagykövet 1986-ban végzett a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében, majd többek között Kínában, Szlovákiában, Kazahsztánban, Albániában volt már nagykövet, a 2000-es években pedig a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt vezette hazánkban. A kárpátaljai származású Íjgyártó István korábban moszkvai nagykövet, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára is volt.

Novák Katalin májusban adta át megbízólevelét, akkor így fogalmazott közösségi oldalán: 

„A béke a magyar érdek. Ma átadtam Magyarország új kijevi nagykövetének, Heizer Antalnak a megbízólevelét. Nagykövet úrnak az ukrajnai háború miatt különösen nehéz poszton kell a magyar érdekeket képviselnie. 

Arra kértem, hogy munkája során mindent tegyen meg a béke előmozdításáért, és mindig tartsa szem előtt a kárpátaljai magyarság érdekeit.”

– olvasható a köztársasági elnök bejegyzésében.

Nyitókép: Nemes János

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. szeptember 30. 15:07
Hány lakója van most Ukrajnának?
Válasz erre
5
0
bozso-az-ordog-es-annak-ugyvedje-69
2023. szeptember 30. 15:05
Reméljük a legjobbakat!
Válasz erre
2
1
nemcsikbori-2
2023. szeptember 30. 14:55
És ukrán színű karóraszíj...
Válasz erre
1
4
KBA98
2023. szeptember 30. 14:36
Nem irigylem!
Válasz erre
6
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!