A Fidesz-elit akkor kapna észbe, ha a Fidesz-gyerekek a tadzsik és a kirgiz egyetemekre járnának, addig megy ez a sültbolond hazudozás – nyilatkozta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Kéri László politológus, aki ismételten arra próbált magyarázatot találni, hogy miért is hisz még mindig majdnem hárommillió magyar Orbán Viktornak.
A legfontosabb magyarázat Kéri szerint, hogy létezik egy Magyarország, amely együtt él a gondokkal, és létezik másik Magyarország, amelynek egy része „fixálódott a vezér által kitermelt ideológiákra”, és onnan mindig megkapja a vígaszt és a bűnbakot. Továbbá azt is kihangsúlyozta, hogy Orbán Viktor külpolitikailag három éve légüres térbe került, ezért egy nagy szélsőjobboldali eltolódásban reménykedik, aminek ő lehet majd a vezetője.