Vélhetően nem egy, nem két embernél, akik normális ellátás mellett, ha öregesen is, de vígan élhettek volna, az elmaradt kezelések, a lelki bajok megtették a hatásukat. Kórházba kerültek, ahol már nem tudtak rajtuk segíteni, de legalább kórházi fertőzésként elkapták a vírust.
A lapok pedig megírhatták, hogy újabb áldozatok vannak, rettegjen és vigyázzon mindenki, aki mást mond nagymamagyilkos, alufóliasisak. Fogalmuk sem volt, és a mai napig sincs, hogy mit tettek – mindezt a tudás és felelősség nevében. Ma pedig ők írnak a háborúról, az inflációról, a nemzetközi politikáról – ugyanolyan tudatlan fölényességgel.”
***