Van egy rossz hírem, Bencsik elvtárs: halvány lila fogalmatok sincs, hogyan működik a világ

„Bencsik elvtárs esete a szabad akarattal és a véleményszabadsággal.

Bár az embernek már rég nincsenek elvárásai a fideszes siserehad és megélhetési hoppmestereienek irányába, ízlés szerint azért mégis mindig vicces-elkeserítő-vérlázító dolog ráeszmélni, hogy odaát, a barikád emberségességet, humanizmust önmagáról rég ledobott oldalán már föl sem merül, már el sem képzelhető semmilyen önként vállalt szolidaritás és empátia. Egyszerűen nem fér a fejükbe, hogy létezik más is, mint a kőbaltával a fejekbe vert kultúrharc, az örök, fékezhetetlen ideológiai háború, és hogy bizonyos szint felett egyes emberek a véleményüket, a közéleti-kulturális kódjaikat önjogukon, saját akaratukból képviselik. Nekik ez egyszerűen nem opció. Nem haragszom rájuk: túl hosszú ideje élnek kalitkában, bezárva, megnyomorítva, szellemi szabadságukat föladva és áruba bocsátva.

Van egy rossz hírem, Bencsik elvtárs: halvány lila fogalmatok sincs, hogyan működik a világ, mint ahogyan arról sem, mit gondol ott legbelül a közéleti kérdések legtöbbjéről Kerkez Milos, Szoboszlai Dominik, vagy Gulácsi Péter. Ez az, amit nem bírtok elviselni: amikor nincs hatalmatok valaki fölött, amikor nem uraljátok mások mozdulatait és gondolatait. Márpedig amikor valaki – mondjuk egy magyar focista – kivívja magának azt a jogot, hogy a világ legértékesebb bajnokságának topcsapataiban futballozhat, azzal együtt jár az is, hogy megszűnik felette hatalommal rendelkezni ez a bűzös, mocskos, mérgező rezsim. Kitalálhattok új, képzelt elnyomókat, írhatjátok végeláthatatlan tirádáitokat arról, hogy minden más közéleti gondolat, idea, rendszer és intézmény pont olyan, mint a tietek, nyünnyöghettek napestig kényszerről, de mindez csak annak a frusztrációnak a selejtes kivetülése, ami a kontroll elvesztése feletti fájdalmatokból fakad. Szar lehet így élni, Bencsik elvtárs. Ilyen számkivetetetten, ilyen nyomorult szellemi alávetettségben.

Ja, és el ne felejtsem: fog még érni benneteket pár meglepetés, továris. Kezdjük ott, hogy a Liverpool egy tradicionálisan balos-munkás csapat, és ne menjünk nagyon sokáig, csak addig, hogy jön még Rainbow Laces-kampány a Premier League-ben, amikor a teljes liga egy emberként áll majd ki az LMBTQ-csoportok jogaiért, a futballon belüli egyenlőbb reprezentációért, és minden olyan humanista alapjogért, amit ti üldöztök, eltapostok és amikre olyan mélyről felszakadó gyűlölettel gondoltok.

És csak tájékoztatásul: nem, továbbra sem kötelező letérdelni a PL-ben, eddig sem volt az, Wilfried Zaha például a kezdet kezdetén jelezte, hogy nem vesz részt ebben az akcióban, mint ahogyan nem viselik a poppy-t az angol hadsereg háborús áldozatainak és veteránjainak emléknapján pl. az ír játékosok, vagy az argentin, esetleg német edzők sem. Na, ez az a szabadság, amelyet ti annyira gyűlöltök, ez az a fájdalom, amit nem tudtok feldolgozni. A szabadság fáj nektek. Mások szabadsága. Azért, mert nektek már nincs, mert nem maradt belőle – semmi. Eladtátok, 30 ezüstért.”

Nyitókép:  ATTILA KISBENEDEK / AFP