Mondja meg valaki annak a beszámíthatatlan taktikázó pozőrnek, hogy az emberek általában nem úgy élik az életüket, hogy Zsupér köré szervezik azt

Nekem nincs gyomrom hozzá.

Különösen, amikor Bohár Dániel szorítja sarokba kérdéseivel Orbán Viktort.
„A sajtó nem vehet részt a Fidesz hagyományos nyári uborkaszezon-záró rendezvényén, a kormányfő viszont szerencsére ott lesz, így aztán – ahogyan a társutas Index beharangozójában találóan rá is mutatott – parázs vitákra lehet számítani.
Különösen, amikor a miniszterelnökkel és annak politikai hajtűkanyarjaival mindig valós időben egyetértő Megafon propagandaügynökség közpénzből fizetett alkalmazottja, Bohár Dániel szorítja sarokba kérdéseivel Orbán Viktort. Mondhatnánk, hogy a politikai (leszálló)pályának ebben a szakaszában érthető módon nem engedik már fajsúlyos politikussal vagy médiaszereplővel valódi vitaszituációba Orbánt, de nem lenne igazunk, vagy ha mégis, akkor a lejtmenet már legalább tíz éve tart.”
***
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán