„Látszólag minden előzmény nélkül az Egyesült Államok múlt hét kedden bejelentette, hogy korlátozza a magyar állampolgárok vízummentességét: hazánk a vízummentességi program egyik partnere, így vízum helyett elegendő volt az ESTA néven ismert utazási engedélyt jóváhagyó elektronikus rendszer útján igényelni a belépési engedélyt. Az ESTA eddig két évre volt érvényes, többszöri belépéssel, ez azonban augusztus 1-jétől két év helyett egyre és csak egyszeri alkalomra korlátozódik.
A Washington Post vonatkozó cikke «magyar állampolgárok általi tömeges útlevélcsalásra» hivatkozik,
amiért az USA szigorította az utazási feltételeket. Megjegyezték, a lépésre abban az időszakban került sor, amikor Budapest és Washington között az ukrajnai háború miatt egyébként nézeteltérés van, és Nyugaton egyre többen tartanak az oroszok kémkedésétől. Idéztek egy 2018-as belbiztonsági dokumentumot is, amely szerint mintegy hétszáz, nem magyar állampolgárságú ember juthatott hozzá jogosulatlanul magyar útlevélhez és hamis személyazonossághoz, és közülük legalább hatvanöt ember be is jutott az Egyesült Államokba a vízummentességnek köszönhetően.