Nemzeti mivoltunk nincs ellentétben kereszténységünkkel

Viszont a hála nem politikai kategória, már akkor se. És itt egy kicsit érdekes volna megnézni a pápaság és a bajorok viszonyának alakulását. Minden valószínűség szerint volt valami "lazulás", és István Rómát választotta a németekkel szemben, és így következtek be a védekező műveletei a német hódítókkal szemben. Ráadásul ekkor már támaszkodhatott a magyarországi birtokadományban részesedett német lovagokra is.

... Jött a "diplomáciai" út. Így került sor a "quedlinburgi követjárásra". És folytak a "csendes" műveletek. Ennek során került sor Vajknak, Géza fejedelem fiának Bajorországba küldésére. (Minden valószínűség szerint olyan "cseregyerek" konstrukció lehetett, mint évszázadokkal korábban Attila-Aetius. Csak a "partnergyerek" eltűnt az idők mélyén.) És akkor megérkeztünk Vajk/Istvánhoz. Mindenesetre a bajor udvarban "nem kezdő" papok kezébe kerülhetett a nevelése, ráadásul a fiatalember számára kerítettek egy alkalmatos nőszemélyt is. Mindenesetre ezen nevelés hatására alkalmasnak láthatták arra, hogy megkaphassa azt a koronát, amiért annyi küzdelem volt az utolsó évszázadban. De biztosítani kellett, hogy meg is tudja szerezni a hatalmat, hogy megfelelően élhessen is vele. Ezért a menyasszony kíséretéül megfelelő fegyveres erőt is adtak. István az idegen, német fegyveres erők segítségével győzött a hazai "ellenzéke" felett, és kemény kézzel látott munkához. Folyt. köv.

...valahol a Kaukázus környékén. Így messze nem zárható ki, hogy Attilának készült, csak halála megakadályozta a szándékolt felhasználást. (Még az is lehet, hogy valahol ebben keresendő az itáliai visszafordulásának az oka... - de ez már nagyon messze visz.) Így és ezért került a hunokhoz, majd a zavaros évtizedek során az avarokhoz, és az avar kincsekkel vitték magukkal a frankok a kárpát-medencei hadjárataik során. Fehér M. Jenő kimutatta, hogy a nyugati magyar kalandozások útvonala nagyon szépen lefedi azokat a városokat, ahova jutottak ezekből a kincsekből. Mivel a hadjáratok "diplomáciailag" mindig elő voltak készítve, indokolt a feltételezés, hogy nem puszta rablóhadjárat volt a cél, a valóban megtörtént rabló jelleg a kor hadászati, helyi rablásokból történő utánpótlás és csak másodlagosan a zsákmányszerzés. Az augsburgi és merseburgi csatavesztések ráébresztették Taksonyt, hogy ez az út járhatatlan, más utat kell keresni.

"...hogy kemény szuverenitásharcai voltak a nyugati császársággal, tehát a latin kereszténységhez való csatlakozásunkat nem kötötte össze önfeladással, és fontos volt számára az állam függetlensége. " Ez így csak akkor volna igaz, ha mindez egy-két esztendő leforgása alatt történt volna. De "tempora mutatntur et nos mutamur in illis", és ez István királyra is igaz. De a dolgok teljes megértéséhez szinte évszázadokkal kell visszamenni. De legalábbis az augsburgi és merseburgi vereségekig, Taksony koráig. Évszázadokkal azért, hogy a "kalandozások" történelemhamisításos értelmezését is megértsük. Miután a Szent Korona hazatért, történelemtudósokból, aranyművesekből álló munkacsoport lehetőséget kapott a Szent Korona közvetlen vizsgálatára. Megállapították, hogy egységes szerkezetben készült (a különböző datálásokhoz használt képek későbbi módosítások eredményei, a "corona latina" és "corona graeca" csak olyan "tudományosan hangzik"), mégpedig valamikor IV-V. században....