Meghalt egy kenguru, erre most mindenki úgy tesz, mintha személyesen ismerte volna – emberek, ez sajnos infantilizmus

Holtan találták Jacket, az elszökött kengurut. Az ausztrál erszényest egy bika zúzta halálra egy Mór melletti farmon. A kenguru megszökése, keresése és megtalálása is élénk médiafigyelem mellett zajlott, az eseményeket több százan kommentálták a közösségi médiában. A halálhír alatt számos részvétnyilvánító hozzászólás olvasható, az első, ami szembejött, így szólt: „Isten Veled, drága Jack!” – de hasonló tónusban íródott még számos gyászoló komment.

Mintha mindenki személyesen ismerte volna Jacket, és egyáltalán: mintha Jack egy embertársunk lett volna. Természetesen ismert a lélektani dinamika: az aranyos állat együttérzést vált ki, és szívszorító médiatálalásban nem nehéz magunkhoz közel érezni az ő drámáját. Innen csak egy apró lépés humán tulajdonságokkal felruházni,

Ugyanez a folyamat zajlik a házi kedvencek családtaggá fetisizálásában: amikor a szeretett kiskutyát/macskát/házi görényt/aranyhalat emberi tulajdonságokkal övezik fel. A jószág gazdája is gyakran infantilizálódik e viszonyban; az állatokhoz gügyögés, gyermekek mintájára való felöltöztetésük, ünneplésük embert és állatot is szimbolikusan kiskorúsít. Az érzelmi láncreakció pedig gyakran csap át torz moralizálásba – ilyenkor aztán a humánum értéke feloldódik az ember-állat erkölcsi viszonyrendszerében. Amikor tévesen emberi jogokat formálnak az állatok számára, vagy amikor az állatkínzásra a zsigeri reakció az „akasszuk fel”.

Ugyanezek a motívumok mutatkoztak meg az egész országot foglalkoztató, tragikusan végződött farkaskaland esetében is. A média által érzelmileg közel hozott, kanapénk mellé szelídített állat elpusztítása órák alatt lincshangulatot alakított ki, a sorsával egyenértékű sorsot szántak az ismeretlen elkövetőnek. (Aki a nyomozás jelenlegi állása szerint egy kilencéves gyermek.)

A farkas lelövése vagy bármilyen állat mesterséges, emberkéz általi elpusztítása természetesen joggal vált ki felháborodást, joggal mozgatja meg az igazságérzetet.

És jó is, hogy így van: a kiszolgáltatottsággal való visszaélést elítélni egészséges társadalmi reakció; azt mutatja, hogy

A jogtalanság a túlzásban jelentkezik, amikor az emberi és az állati élet értéke egy eleve hibás összevetésben vegyül össze, cserélődik fel. Alapvetésében téves ugyanis a reláció: a humánum és az állati életeszmény két összehasonlíthatatlan kategória. Legalábbis, ha az infantilizált és a média által teremtett légkörből kitekintünk, akkor az embereszmény elsődlegességének megkérdőjelezhetetlennek kellene lennie.

Ahogy hamis dilemma a házi kedvencek tartása vs. gyermekvállalás felvetés (a kettő ugyanis tökéletesen összefésülhető), ugyanúgy hamis vád az emberi élet elsődlegessége miatt a konzervatív életfelfogást állatellenesnek bélyegezni.

2022-ben a jelenlegi kormány szigorította az állattartás feltételeit, valamint súlyosbította az állatkínzás büntetési tételét. A jobboldali gondolkodásmódban a természeti értékek megőrzésének fundamentuma az állatvilág védelme,

Ez viszont józanságra ítéli minden felelősen gondolkodó állatszerető embertársunkat: az állatok védelme az értékhatárok világos kijelölésében rejlik. Ha elítélünk egy állatkínzót, azt nem azért tesszük, mert gonoszabb, mint egy erkölcsi fogalmainkon kívül létező állat, hanem azért, mert tiszteljük az élet minden formáját. És a társadalmi működésünk fontos része a deviáns viselkedésminták azonosítása és elítélése: állat és ember esetében egyaránt.

Egy egészséges társadalom védi az állatokat, de egy egészséges társadalom világos értékrendszert is kíván.

(A nyitókép illusztráció. Forrás: Pixabay)