Ugyanez a folyamat zajlik a házi kedvencek családtaggá fetisizálásában: amikor a szeretett kiskutyát/macskát/házi görényt/aranyhalat emberi tulajdonságokkal övezik fel. A jószág gazdája is gyakran infantilizálódik e viszonyban; az állatokhoz gügyögés, gyermekek mintájára való felöltöztetésük, ünneplésük embert és állatot is szimbolikusan kiskorúsít. Az érzelmi láncreakció pedig gyakran csap át torz moralizálásba – ilyenkor aztán a humánum értéke feloldódik az ember-állat erkölcsi viszonyrendszerében. Amikor tévesen emberi jogokat formálnak az állatok számára, vagy amikor az állatkínzásra a zsigeri reakció az „akasszuk fel”.
Ugyanezek a motívumok mutatkoztak meg az egész országot foglalkoztató, tragikusan végződött farkaskaland esetében is. A média által érzelmileg közel hozott, kanapénk mellé szelídített állat elpusztítása órák alatt lincshangulatot alakított ki, a sorsával egyenértékű sorsot szántak az ismeretlen elkövetőnek. (Aki a nyomozás jelenlegi állása szerint egy kilencéves gyermek.)
A farkas lelövése vagy bármilyen állat mesterséges, emberkéz általi elpusztítása természetesen joggal vált ki felháborodást, joggal mozgatja meg az igazságérzetet.