Kiderült: Magyarország egyik legjobb kick-box edzőjét gyilkolták meg Békéscsabán

2023. augusztus 16. 10:48

„Ez a hír olyan KO, amit nehezen fogok feldolgozni” – írta az áldozatról barátja.

2023. augusztus 16. 10:48
null

Mint arról a Mandineren a délelőtt folyamán beszámoltunk, augusztus 15-én este egy békéscsabai szálloda teraszán egy vendég szóváltásba keveredett a hotel egyik alkalmazottjával, az elkövető bicskával megszúrta az áldozatot, aki a kórházba szállítást követően életét vesztette. Egy 27 éves férfi elmenekült a helyszínről, később feladta magát a rendőrségen. Az áldozatról megemlékezett közösségi oldalán Perutek János sportoló, a Pesti Srácok újságírója, aki megnevezte az áldozatot, Szabó Sándort, aki szavai szerint az ország egyik legjobb kick-box edzője volt. 

Ezt is ajánljuk a témában

Iszonyat nagy menetben voltunk együtt amikor Rácz Dénes edzője volt és a nagy k-1 meccsekre készültünk. Imádta a sportot és Dinit is. Együtt, egy csapatban nyertünk sok-sok nagy meccset, k-1 Magyar-nagydíjat”

– írta Perutek, aki szerint Szabó egy vagány, jó ember volt. 

„Ez a hír olyan KO amit nehezen fogok feldolgozni. Sanyi! Köszönök mindent. Részvétemet szeretném kifejezni a családod és a tanítványaid, valamint a sporttarsaid felé. Isten veled cimbora” – búcsúzott Perutek. 

A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Donka Ferenc

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I feel the earth move under my feet
2023. augusztus 21. 21:23
"vaevictis-2 Búvár Kund 2023. augusztus 16. 14:06 Ha combon szúrta, nem fogják a legszigorúbban megítélni. Amúgy, a comb ütőere vérzésének elállítását alapfokú elsősegély tandfolyamon tanítják. Annak idején Varga Peti kickboxoló testvérét is combon szúrták (egy albán) egy budai diszkóban. Ott tudták, hogyan mentsék meg Gombát." Kiváncsi lennék, hogyan állítod el a combtőben megszúrt, elmetszett artériából ömlő vért.. főleg, hogy ilyen esetben nem ritka, hogy az ér visszahúzodik , mélyebbre és még érfogóval sem találod meg..
zavulon
2023. augusztus 16. 21:37
Bicskával..... Bodzaszedők lehettek.
petronius50
2023. augusztus 16. 18:13
Az ilyen Kolompár Bredpitt félék sohasem harcolnak korrekt módon. Négyen vagy nyolcan egy ellen, hátulról, késsel váratlanul, stb. Így bármilyen szakképzett, küzdősportban járatos mestert le lehet győzni. Szabályos küzdelemben az ilyen hitvány alakokat szétvernék, mint tyúkszart a jégeső. Az elkövetőt hirtelen felindulásból elkövetett emberölésért max. 6 évre elítélik. Aztán 4 év múlva kiengedik jó magaviseletért, egy rakás kártérítési összeg birtokában, hiszen Magyar György beperli majd az államot, mert nem süt be a nap eleget a cellába, nincs megfelelő internet kapcsolat, vagy csúnyán néznek rá a smasszerek, amikor az anyjukat szidja, stb. Nagyon nincs ez így rendjén...
tintapaca
2023. augusztus 16. 16:37
Sajnálom a szerencsétlen embert, de ez a hír nagyon rossz reklám a kick-box sportnak. Ha egy edző nem tudja elhárítani a késes támadást::.... Igaz, hogy az egyik legutóbb nehézsúlyú néger boxolót is laposra verétk egy usa-kocsmában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!