Karácsony pénztárosa Őrsi és Tordai kampányában is aktívan részt vett

2023. augusztus 02. 14:49

A civilként gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó Perjés Gábor már öreg motoros a helyi politikában, 2010 óta vesz részt a második kerületi önkormányzat munkájában.

2023. augusztus 02. 14:49
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

A 99 Mozgalom pénzszerzőjeként ismertté és hírhedtté vált Perjés Gábor politikai pályafutása Karácsony Gergelyhez kötődik, s már nem ma kezdte a szakmát. 2010-ben még az LMP színeiben indult a 2. kerületben az önkormányzati választáson, és bár kikapott – 9,22 százalékot kapott a körzetében –, sőt, listáról sem került be az első körben, mégis képviselő lett, mert a szintén zöld párti Hanzély Ákos nem vette fel a mandátumát. 

Őrsi Gergellyel is nagyon jó viszonyban van

Négy évvel később – miután a jelenlegi főpolgármester és társai 2013-ban kiváltak az LMP-ből és megalakították a Párbeszéd Magyarországért pártot – már az MSZP-DK-PM közös jelöltjeként bukott el a budai városrész 8. körzetében, 39, 36 százalékot ért el, a fideszes riválisa, Bíró Zsolt azonban öt százalékponttal többet. Viszont nem távolodott el az önkormányzattól, külsős bizottsági tagként dolgozott a költségvetési, pénzügyi és a vagyonnyilatkozatokat ellenőrző bizottságban.

2019 óta újra tagja a képviselő-testületnek, miután a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-Mindenki Magyarországa szövetség tagjaként alaposan visszavágott a kormánypárti Bírónak, csaknem tíz százalékponttal előzte meg. A Mandiner információja szerint azóta Őrsi Gergely polgármesterrel is nagyon szoros viszonyt ápol, nem véletlen, hogy a balliberális politikusokból álló 

Kerületünk az Otthonunk frakció éppen őt választotta meg a vezetőjének. 

Ami egy szempontból azért érdekes, mert Perjés 2010 és 2014 között is alig szólalt meg az üléseken, rendkívül passzívan viselkedett, s ez a helyzet a mostani ciklusban is, holott egy képviselőcsoport irányítójának sokat illene szerepelnie.

Perjést egyébként igazi szürke eminenciánsnak tartják, akinek az a dolga, hogy végrehajtsa a főnökei utasításait, s ennek ő általában szó nélkül meg is szokott felelni. Ezért tűnhetett alkalmasnak arra a feladatra is, hogy ő kezelje a 99 Mozgalom pénzügyeit, és fizesse be a számlájára a több mint félmilliárd forintot. Éppen ezért nem lenne meglepő, ha kiderülne, hogy Őrsi 2019-es kampányában is ő volt a pénztáros, s az is biztos, hogy a kerület parlamenti képviselőjének is aktívan segítette a munkáját, hiszen Tordai Bence szintén párbeszédes politikus, azóta már a párt egyik társelnöke is.

Civilként gépjármű-kereskedéssel foglalkozott

A bölcsész és külkereskedelmi végzettséggel rendelkező, angolul és portugálul jól beszélő Perjésnek van köze a bizniszhez, a civil foglalkozását tekintve ugyanis gépjármű-kereskedő volt, több cégben töltött be vezető tisztséget. Gyaníthatóan az autók iránti vonzalmának köszönhetően mindig márkás gépkocsikkal jár, látszik rajta, hogy jó módban él. Régebben a 2. kerületi Zuhatag sorban lakott, most Törökbálinton él. A 2023. évi vagyonnyilatkozata szerint az ingatlana 1225 négyzetméteres, azon egy 200 négyzetméteres ház található, ennek fele részben ő a tulajdonosa, 2019-ben vásárolták.

Ezt is ajánljuk a témában

Emellett van a 12. kerületben is egy 43 négyzetméteres társasházi lakása is, amelynek szintén 50 százalékban tulajdonosa és ajándékozás útján szerezte meg tavaly. Továbbá Szőlösgyörökön 1999-ben vett egy 5400 négyzetméteres szántót, amely teljesen az övé. Érdekes, hogy 

nagy értékű ingóság nincs a tulajdonában, gépkocsi sem,

 2021-ben még számot adott egy Citroen 2CV4 típusú autóról, amelyet 1998-ban vásárolt. Takarékbetétben egymillió forint a megtakarítása, egy évvel korábban ez az összeg még 25 millió forintra rúgott. A foglalkozása és munkahelye rubrika át van húzva, így ebből származó adóköteles jövedelemmel sem rendelkezik.

Viszont a 42 százalékban tulajdonosa az 1990-ben alapított Uniclub Kft.-nek – a keletkezéskor és pár évvel ezelőtt ez az arány még 60 százalék volt –, amelynek fő tevékenysége üzletviteli és egyéb tanácsadás. A cég nettó árbevétele tavaly csaknem 25 millió forint volt, és 20 millió forint fölött volt az adózott eredménye.

„Időben” kiderül minden – állítja

Perjés egyelőre hallgat a 99 Mozgalom finanszírozási ügyéről, azt azonban elismerte a Mediaworks riporterének a kérdésére, hogy ő kezelte a pénzügyeit, de arra már nem válaszolt, hogy honnan jött össze a több mint félmilliárd forint. csupán annyit mondott, hogy időben meg fogják tudni. Ám, hogy mikor jön el ez az „idő”, az ma még rejtély.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Perjés Gábort faggatják az újságírók, Képernyőfotó/Videa

 

 

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2023. augusztus 02. 20:42
és?
lofejazagyban-2
2023. augusztus 02. 20:20
szóval ő a pénzfelhajtó a komcsi Párbeszédnál és a szociknál.
Takagi
2023. augusztus 02. 16:17
Maffia bandatag.
pumuklik
2023. augusztus 02. 16:13
Echte zsidó!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!