A világ legszebb helye Győr

Győr egy patinás osztrák városkára emlékeztet – azzal a különbséggel, hogy már csak azért is szebb, mert a miénk. Petri Lukács Ádám írása.

Egy hete verték össze a férfit Budapesten.
Augusztus 3-án a Müpa közelében megvertek egy férfit, akitől 600 forintot loptak el a támadók. A háromgyerekes családapa belehalt a sérüléseibe, miután egy hétig kómában feküdt.
Az áldozat nővére így nyilatkozott a Borsnak:
„Az öcsém hetente kapta a fizetését, 80 ezer forintot. Azt gondolhatták, hogy a pénzt magánál tartja, de tévedtek, mert csupán 600 forintot tudtak tőle elvenni. Ennyiért kellett meghalnia.”
A Budapesti Rendőr-főkapitányság átminősítette az ügyben egy ember ellen elindult eljárást életveszélyt okozó testi sértésről halált okozó testi sértésre vagy emberölésre. A feltételezett elkövetőt letartóztatták.
Nyitókép: Pixabay