Magyarországon alapvetően a sztenderd lakóautókat értékesítik, a középkategóriával bezárólag, a prémiummárkák közül ötöt itthon is ismernek: a Concorde-ot, a Niesmann+Bischoffot, a Morelót, a Phoenixet és a Carthagót nyilatkozta a Világgazdaságnak Harmath András, a 2000-ben alapított, budapesti telephelyű, lakóautók el- és bérbeadására szakosodott Suwenor Kft. cégvezetője. Azt is elmondta, a Dembell is elterjedt, főleg azok között, akik lószállítókat és top-end járműveket keresnek. Az ilyen és ehhez hasonló luxusért azonban ötszázezer és egymillió euró közötti összeget kell fizetni, szemben a sztenderd típusok maximum százezer eurós alapárával.
A szakember elmondta, társaságuk elsősorban a normál osztályba tartozó Adriákat, Knausokat, Weinsbergeket és Laicákat forgalmazza, ám ezek között a márkák között is van olyan modell, amely már belépett a luxusszegmensbe,
vízválasztó a súlyhatár, mivel a prémiumkategória kizárólag 3,5 tonna felett érhető el, miközben a vásárlók jelentős része B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik,
a tömeggyártás ebből következően az eladható sztenderd típusokra koncentrálódik.
A Suwenor Kft. cégvezetője a felszereltségről elmondta, a gyárakból jellemzően „kopaszon” érkeznek a kocsik, amelyeket aztán a kereskedők szerelnek fel forgalomba állítás után. Ennek az az oka, hogy a nagyobb autók össztömege szinte minden esetben meghaladja a 3,5 tonnát. Nekik egyre többször sikerül meggyőzni az ügyfeleiket, hogy 4,5 tonnást rendeljenek az adott típusból, mert így gyakorlatilag minden korlát elhárul a felszereltséget illetően. A terhelhetőséget nekik is figyelembe kell venni, hiszen az új Ducatóból is van olyan, amelyet mindössze 150 kilóval lehet bővíteni, háromszáz-ötszáz kilogramm súly pedig pillanatok alatt felmegy rájuk, sokan éppen ezért a megerősített, 4,4 tonnás teherbírású alvázakat választják.
A teherautósofőr-hiány enyhítésén dolgozik az Európai Unió,
s lehetővé tenné a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezőknek, hogy a megengedett 3,5 tonnás helyett legfeljebb 4,25 tonnás össztömegű gépjárműveket is vezethessenek.
Harmath András úgy gondolja, ez a szabályváltozás sok problémát megoldhat a lakóautó-piacon is.
Nyitókép: Képernyőfotó/YouTube