Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Több mint hatvanan megsérültek.

Egy halálos áldozata és többtucatnyi sérültje is van az 5,8-as erősségű földrengésnek, amelynek epicentruma 68 kilométer mélyen volt a tengerben egy délnyugat-törökországi tengerparti üdülőhely, Marmaris mellett – jelentette be a török belügyminiszter kedd reggel – írja Világgazdaság.
Ali Yerlikaya közlése szerint egy 14 éves lány halt meg, aki a keddi földrengés miatt súlyos pánikrohamot kapott, és a kórházban elhunyt.
Hatvankilenc ember akkor sérült meg, mikor pánikszerűen leugrottak a magasból – tette hozzá a miniszter, akinek beszámolója szerint lakóépületek nem semmisültek meg.

A helyi hatóságok szerint folyik az esetleges károk felmérése.
A nyitókép illusztráció. Fotó: AFP
***