Bőségesen érkezett külföldi pénz az egyik magyar ellenzéki szervezethez

2023. augusztus 10. 17:50

Árulkodó a szervezetek beszámolója.

2023. augusztus 10. 17:50

A korábbi évekhez képest jóval több külföldi pénz folyt be a Humán Platform Egyesülethez – írta a Magyar Nemzet

A Humán Platform Egyesület saját 2022-es

beszámolója szerint a tárgyévben  54,5 millió forintnyi támogatást kapott a Democracy and Pluralism nevű szervezettől. 

A szervezet ehhez képest 2021-ben mindössze 7,9, 2020-ban pedig mindössze 1,85 millió forint volt az elkönyvelt nemzetközi eredetű forrása – írta a Magyar Nemzet. 

A szervezet ezt a pénzt nagyrészt politikai akciókra költötte, például a „Tanítanék Mozgalom facilitálásának a keretében annak működése során felmerült szervezői munkát, demonstrációk, kommunikációs, szociális médiában és közterületen történő hirdetések költségeit” biztosították – írja a lap. 

Ezt is ajánljuk a témában

Más kapcsolódás is van a két szervezet között, a Humán Platform Egyesület működteti a Tanítanék Mozgalom weboldalát, az adatkezelésbe pedig besegít a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat is. 

A Nemzeti Információs Központ (NIK) jelentése szerint

2022-ben az egyesület 18,8 millió forint értékben rendelt szolgáltatásokat a cégcsoportból.

***

Nyitókép: Getty Images / Alan Schein

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizalok-0
2023. augusztus 10. 20:18
Ha ezek nem kapnak 50 millát, fel sem háborodnak a pedagógusok.
nempolitizalok-0
2023. augusztus 10. 20:17
Annak az 50-esnek a háromnegyedét visszaoszthatták. Nekem ne mondja senki, hogy húsz ember és a kis idióta 3 db. fellépése 50 milcsibe fájt.
lemez
2023. augusztus 10. 19:10
Mindig is tudtuk ,hogy a tanitanék libsi propagandistákat kúlfóldról pénzelik.Vezetöjúk Tórley a soros helsinki bizottság vezetőségi tagja.A szakszervezetek mwg menjenek kereskedni Nagy Sándor kiprivatizált szakszervezeti vagyonához.
Pandaka pygmaea
2023. augusztus 10. 19:00
A szarkeverő kártékonyság helyett, itt a remek lehetőség a jótékonykodásra: a befolyt milliókat osszák szét a szegény, nyomorgó tanárok között. 🤗
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!