A Márki-Zay vezette önkormányzat ellehetetleníti a református gyerekek iskolakezdését

2023. augusztus 31. 22:57

Ezt a hódmezővásárhelyi önkormányzat még szerdán késő délután, alig egy nappal a tanévkezdés előtt vitte véghez.

2023. augusztus 31. 22:57
M¡RKI-ZAY PÈter

Önkényesen, nem jogszerű magatartással, mindenfajta előzetes bejelentés nélkül cserélt zárat az önkormányzat, mint tulajdonos a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola telephelyeként működő Petőfi u. 6. szám alatti iskolaépület földszinti, az iskola által használt termein – olvasható a Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség elnökségének nyilatkozatában.

Hozzátették, hogy e lépésével az önkormányzat 

nemcsak akadályozza a szeptember 1-jei iskolakezdést, hanem elzárja taneszközeitől is az iskolát!

Mint írják, a mintegy 1200 gyermekért, csaknem 200 pedagógusért és alkalmazottért felelősséget vállaló Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség elnöksége 

mély megdöbbenéssel áll az előtt a tett előtt, amelyet a hódmezővásárhelyi önkormányzat még szerdán késő délután, alig egy nappal a tanévkezdés előtt vitt véghez.

Nyilatkozatukban azt írják, hogy „egy-egy jogügylet részletei a szerződő felekre tartoznak, az önkormányzat magatartása és folyamatos lejárató kommunikációja miatt az egyházközség egyoldalúan nyilvánosságra hozza az e tárgyban kelt megállapodásokat”.

Jogi útra terelik az ügyet

Mivel álláspontjuk szerint ezek egyike sem áll fenn, így „súlyosan ellehetetlenítő az a magatartás, amelyet az önkormányzat tanúsít”. Ezért az 

ügyben az egyházközség így azonnali jogorvoslattal fordul az illetékes szervek felé.

A Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség elnökség nyilatkozatában több bibliai idézete is található: 

Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.” 

Hitben megélt mindennapi feladatunk és kötelességünk, hogy a tanítás középpontjában álló Krisztushoz vezessük és az Ige által tanítsuk azokat, akiket Urunk a Lélek ereje által reánk bízott – emelték ki. 

Egy újabb bibliai idézettel köszöntek el: „Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat!”

Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2023. szeptember 01. 14:51
MZP úr nem fog engedni, mert kell az önkormányzatnak az épületért kapható kb. 400 millió Ft. Nem fog erről lemondani annak a lehetőségéért, hogy a református egyház átveheti kezelésbe az iskolaépületet. Az egyház sem mérte föl jól az eseményeket. Az egész eseménysorozat pénztől és lobbitól bűzlik, mert miért is tanévnyitó előtt 1 nappal léptek egy brutálisat? A probléma megoldására a hódmezővásárhelyi keresztény vállalkozók készülhetnek...
survivor
2023. szeptember 01. 14:20
És a barom MZP (aki miatt elveszett a választás !!!) ügyének mi köze a Tanévkezdéshez ? A gyerekekhez ?
survivor
2023. szeptember 01. 14:19
Fejszével szétverni a zárat. Feszítővas is jó...
RPéter10
2023. szeptember 01. 11:09
Akkor az itt fröcskölődők nézzék meg,a másik oldal álláspontját is: https://www.youtube.com/live/sKQRYN6DRx0?feature=shared
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!