„Úgy tűnik, nem számít az előélet vagy az összeférhetetlenség. Az amerikai közgazdász múltja és szándékai teljesen világosak: mint ahogyan a magyar mondás is tartja, nem fog a saját fészkébe piszkítani” – hangsúlyozta Halkó Petra. A tiltakozás odáig terebélyesedett, írják, hogy a négy legnagyobb európai parlamenti pártcsalád vezetője által szignózott levélben követelik Morton kinevezésének visszavonását.
Európa rálépett az amerikai útra, amely súlyos gazdasági nehézségekhez és az emberek politikai képviseletének teljes megszűnéséhez vezet – mutatott rá a szakértő.
Morton kinevezése különösen érdekes abból a szempontból, hogy számos európai vezető – többek közt Emmanuel Macron francia elnök – a kontinens stratégiai autonómiájának előmozdításáról beszélt az elmúlt hónapokban. Macron Kína kapcsán azt is leszögezte, hogy Európának nem kellene az Egyesült Államok politikáját követnie az ázsiai nagyhatalommal folytatott kapcsolataiban.
„A stratégiai autonómia eléréséhez egy európai rendszerváltásra van szükség” – hangsúlyozta a szakértő. Hozzátette, ma már kijelenthető, hogy idegen érdekeket szolgáló, szervilis, korrupt bábemberek ülnek Európa vezető pozícióiban, akiknek soha semmi keresnivalójuk nem lett volna ott. Ezzel kapcsolatban Németország példáját hozta fel, mondván
Berlin gyakorlatilag az Egyesült Államok gyarmatországaként szolgál”,