Süddeutsche Zeitung: Orbánék nem totalitárius ideológusok, ők „csak” hatalmi mámorban lévő konzervatívok

2023. július 27. 09:02

„Magyarországon az emberek továbbra is elmennek szavazni, ugyanakkor demokratikus úton nem lehet a Fideszt a hatalomból kiszorítani” – magyarázza Maximilian Steinbeis alkotmányjogász.

2023. július 27. 09:02

Berlinben alkotmányjogászok játsszák el, hogyan lehetne csendben, hatékonyan és kifinomult jogi eszközökkel a németországi demokráciát leépíteni. Erre az AfD egyre szélesebb szavazótábora ad leginkább aggodalmat. Az alkotmányjogászok arra figyelmeztetnek, hogy „a tekintélyelvűség nem
ajtóstul ront majd a házba, hanem hatékonyabban, sokkal veszélyesebb módon, fokozatosan, lopakodva fog betoppanni, és szakmailag – ahogy Lengyelországban és Magyarországon” – olvasható a Süddeutsche Zeitungban.

A lap idézi az alkotmányjogászok által vezetett „alkotmányblogot”, amely közelről követte a lengyelországi és a magyarországi fejleményeket, és megfelelően kommentálták azokat, valamint ismerik az AfD körüli jogi viták részleteit is. „Ma, tizenhárom évvel Orbán Viktor hatalomra kerülése után 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A fordulat hetei: a baloldali közvélemény-kutatók bemondták, melyik párt nyerte az őszt Magyarországon

A fordulat hetei: a baloldali közvélemény-kutatók bemondták, melyik párt nyerte az őszt Magyarországon
Tovább a cikkhezchevron

a magyar alkotmányt úgy optimalizálták, hogy ellene már senki nem kormányozhat Magyarországon”

 – magyarázta Maximilian Steinbeis alkotmányjogász. 

„Orbánék nagyon ügyesen játszanak a rendszerrel”

Steinbeis szerint „technikai szinten Orbánék nagyon ügyesen játszanak a rendszerrel”, nagyon okos jogászok. „Magyarországon az emberek továbbra is elmennek szavazni, ugyanakkor demokratikus úton nem lehet a Fideszt a hatalomból kiszorítani”. Steinbeis szerint 

„Orbánék nem totalitárius ideológusok. Ők csak hatalmi mámorban lévő konzervatívok”

 – szögezte le.

Nyitókép: Beata Zawrzel/AFP

 

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
connorj
2023. július 27. 23:58
Kedves fehérkenyerek! Allahhu Ámbár!
Válasz erre
1
0
connorj
2023. július 27. 23:57
Zűddajcseeee...
Válasz erre
0
0
Dixtroy
2023. július 27. 15:13
"Ma, tizenhárom évvel Orbán Viktor hatalomra kerülése után a magyar alkotmányt úgy optimalizálták, hogy ellene már senki nem kormányozhat Magyarországon" Hogyan és miként kellene az alkotmány ellen (??) kormányozni? Mi a faszom ez a baromság?
Válasz erre
2
0
survivor
2023. július 27. 13:55
Tök mindegy Németország kormánya most milyen Germaniszzáné MUSZLIM lesz...
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!