„Csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, amennyi betöltetlen álláshely van, továbbá aki behozza a vendégmunkást, annak kell érte felelősséget vállalnia” – mondta, de beszélt arról is, hogy szükség van a határkerítésre, amelynek célja nem a – sokszor valóban nehéz sorsú – migránsok életének ellehetetlenítése, hanem a migráció megállítása.
Hozzátette, „a migrációt és a vendégmunkások ügyét egyértelműen elkülönítettük. Ez az egyik legszigorúbb törvény, és ezt be is fogjuk tartani és tartatni”.
Lukácsnak pedig személy szerint azt mondta:
„Bevándorlóországról beszél, miközben a párt elnöke megszavazza a kötelező migránskvótát. Megszavazza a maga elnöke, hogy migránsgettót hozzanak létre Magyarországon. Ez ellen harcolni fogunk, és nem fogjuk hagyni .”
Kanász-Nagy Máté LMP-s politikus akkumulátorgyárakkal kapcsolatos aggályaira csak annyit mondott: „lehet, hogy több akkumulátorgyár lesz, mint LMP párttag”.