Kiakadt a Pedagógusok Szakszervezete, visszautasítják Gulyás Gergely kijelentéseit

2023. július 28. 13:28

Az „integrációs nehézségekért” egyedül a kormány a felelős – írják közleményükben.

2023. július 28. 13:28

A kormány az elmúlt 12 év alatt szinte semmit sem tett a diákok esélyegyenlőségéért, a hátrányos helyzetű településeken élő gyermekek felzárkóztatásáért, sőt, Magyarországon az iskola még növeli is a társadalmi különbségeket a diákok származásától függetlenül” – olvasható a Pedagógusok Szakszervezetének közleményében, melyet a pedagogusok.hu-n is közzétettek. „Vagyis az »integrációs nehézségekért«, ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter említette a 2023. június 27-én tartott Kormányinfón, egyedül a kormány a felelős. A PSZ határozottan elítéli és visszautasítja a miniszternek a kompetenciamérés rossz eredményeiről tett kijelentését, miszerint »ott, ahol a cigány gyermekek száma nagyon magas, ezek a problémák sokkal erősebben jelentkeznek«” – fogalmaz a szakszervezet. 

A PSZ évek óta azt hangsúlyozza, hogy a felzárkóztatáshoz több pedagógiai asszisztensre, gyógypedagógusra és fejlesztő pedagógusra, szociális munkásra lenne szükség 

– írják. „Évek óta több pénzt kellett volna fordítani a roma származású gyermekek, diákok felzárkóztatására, nem utolsó sorban megbecsülni azokat az oktatásban dolgozókat, azokat a pedagógusokat, akik a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű térségekben dolgoznak” – folytatták közleményüket. 

„A kormány szerint Brüsszel tartozik a tanároknak. Mivel tartozik a magyar kormány azoknak a diákoknak, akik a legutóbbi kompetenciamérés rossz eredményei alapján (ők 40 százaléknyian vannak az általános iskolások között) csak betanított munkára lesznek alkalmasak? Származásuktól függetlenül…” 

– fejezték be közleményüket. 

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

 

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2023. július 28. 23:34
<OFF> Rég jártam itt, alig tudtam belépni. Szar a kommentfelület. A nick nevekre kattintva nem jelennek meg az eddigi hozzászólások. A válasz rész is áttekinthetetlenebb. Ki volt az a dilettáns, aki ezt ilyenné alakította? <ON>
bunko-jobbos
2023. július 28. 21:58
"az elmúlt 12 év alatt szinte semmit sem tett a diákok esélyegyenlőségéért, a hátrányos helyzetű településeken élő gyermekek felzárkóztatásáért," Biztosan jól hangzik, de ez mind csak duma. Buta az az ember, aki elhiszi, hogy LEHETSÉGES megváltoztatni társadalmi csoportokat. Főleg egy sikereset. Ugyanis a cigányos velünk ellentétben sikeres nemzet, 70 év alatt tízszeresére növelték a létszámukat, míg mi stagnáltunk. Ha nem nézünk előre 20-30 évet, mert akkor már egyértelműen kimutatható lesz a súlyos csökkenés. Mi a fenéért változtassanak a hozzáállásukon? Az evolúció nem így működik: majd ha szar lesz a stratégiájuk, akkor eltűnnek. Mi mi is tesszük ezt. Ha valamit rosszul csinálunk, kkor büntet minket a természet, ha meg jól, mint ők, akkor jutalmaz. De ilyen butaságot, hogy integráció, csak az hisz el, aki nem akar a valóságról értesülni. Kb. annyi az esélye, mint fordítva.
Magyarvagyoknemturista
2023. július 28. 19:59
"A kormány az elmúlt 12 év alatt szinte semmit sem tett a diákok esélyegyenlőségéért, a hátrányos helyzetű településeken élő gyermekek felzárkóztatásáért" Ezek szerint az ingyenes tankönyv az semmi. Akik ezt a közleményt írták, azoknak egy kis matek korrepetálás javasolt azzal a 12 évvel kapcsolatban.
Akitlosz
2023. július 28. 19:09
Cigányok szakszervezete.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!