Osztrák lap: Az EU-nak meg kell állítania a romboló Orbánt

2023. július 03. 10:38

A szerző szerint Orbán és Morawiecki kész felrobbantani az Európai Uniót.

2023. július 03. 10:38
null

Az osztrák Der Standardban megjelent cikk szerzője azt írja, évek óta ismert Orbán Viktor módszere, mely szerint az uniós szabályokat és egyezményeket szándékosan szegi meg a magyar miniszterelnök. A cikket jegyző Thomas Mayer szerint 

azonban a budapesti jobboldali populista ritkán tette ezt olyan szemtelenül, arcátlanul és brutálisan, mint most, egészen nyersen”.

A szerző feltette a kérdést: mit kell kezdeni egy olyan kormányfővel, aki háborúnak nevezi az uniós csúcstalálkozón zajló tárgyalásokat, „miközben Vlagyimir Putyin valódi bűnös ukrajnai háborúját lekicsinyli?”

Mayer megjegyezte, 

olyan uniós partnerekkel van dolgunk, akik készek felrobbantani az uniót”.

Szavai szerint ezt a lehető leghatározottabban vissza kell utasítani. Véleménye szerint, ha „Orbán megússza a módszereit, az egyenlő lenne azzal, hogy az EU feladja önmagát”.

Úgy folytatta, Magyarország esetében ez azt jelenti, hogy az uniós pénzek kifizetését be kell fagyasztani,

meg kell állítani a szisztematikus zsarolót.

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira002
2023. július 05. 22:05
Brüsszeli háborúbűnös tolvajbandától Európát megtisztítani .
formaegy-2
2023. július 05. 15:53
Romboló? Ki is adott Európának egy rühes náci Hitlert? Ja, hogy ti? Büdös gyilkos férgek!
korona.2.0
2023. július 05. 07:55
Sok a zsidó Bécsben. Milyen osztrák lap ? (lapocska) És ennek milyen jelentősége van Orbán Viktorra ? Szeretnének ők Orbán Viktorok lenni ! Orbán mögött a magyar nemzet többsége áll. Ki áll mögöttük ???
optimiska
2023. július 03. 15:06
A libbantak érzik a vég közeledtét. Pánikba estek és egyre több zagyvaságot hordanak össze. A következő EP választás után friss szellő tisztítja majd az európai koponyákat. Sok ballibbantra már nem lesz zsükség. Ideje új megélhetés után nézniük. Az majd eldől, hogy az EU megy e valamire a lehetőséggel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!