A politika Machiavelli és nem Montesquieu

Nem azért, mintha hitünk és meggyőződésünk szerint nem eme etikának lenne igaza, hanem azért, mert bizonyos birodalmak működésük során nem ehhez igazodtak. Vagy azért, mert nem ezt tartották igaznak – mint mondjuk az oszmánok, akiket mi természetesen negatívan ítélünk meg, de megértésükhöz nem innen kell közelíteni – vagy éppenséggel nem tudhattak erről az etikáról, mint mondjuk az inkák. Akiket, ugye, eme szemszögből közelítve, nehézkes humanista alapokról meg- és elítélni, hiszen az értelmezhetetlen a prekolumbián társadalmakban. És könyörgöm, egyszer az életben ítéletünket ne érzelmi szuggesztiók homályosítsák el.

 No, de visszatérve Machiavellihez, azt hiszem, azt önöknek sem kell hosszasan ecsetelnem, hogy a mindennapi politikus miért inkább hozzá köthető és nem máshoz. (Igen, újfent kérem a szépelgőket, hogy ne érzelmi vonulatból közelítsék meg mindazt, amit onnan nem lehet. Az újkorban sem létezhetett volna Justin Trudeau, nemhogy korábban, egészen érthető okokból.) Mert a politika, bizony, nem vívás, hanem iszapbirkózás. El lehet ezt ismerni és a szabályok megismerése után nyerni vagy lehet tagadni és mindig veszíteni – lásd még a modern, jobboldali fordulatot vs. európai értelemben vett konzervativizmust, cérnakesztyűsen. 

Hát itt térünk vissza az elején belengetett gondolathoz. Nem, nem kell nekünk, hogy legyen erős baloldal Magyarországon. Nem kell, mert pontosan láttuk, hogy mit kezdenek az országgal, mégpedig minden egyes alkalommal, amikor hatalomra kerültek. 1919-ben, 1945-ben – bizony, az a bizonyos átmeneti időszak nem volt valami nagy szám, hiába szeretik sokan felemelni a porból. 

Demokratikus viszonyok között mondjuk nem tesznek tönkre nemzetiségeket, népcsoportokat, nem forgatják ki őket vagyonukból, nem űzik el őket, nem rombolnak semmivé évszázadokig virágzó kultúrákat és ha ilyen mégis előfordulhat, akkor utóbb sem csúfolják őket demokráciának -, vagy akár 1994-ben, 2002-ben, 2006-ban. Komolyan, van hazáját féltő, normálisan gondolkozó ember, aki azt mondja ilyen előismeretekkel, hogy dehogynem, hát ezek azok a bizonyos morális alapok, nekünk igenis kell fenyegető veszélyként, hogy minden választáson ott tornyosuljon annak a reális lehetősége, hogy ezek az elemek átveszik a hatalmat? Lófaszt, nehogy már! (Bocsánat, de csak a Szárnyas fejvadászból idéztem.) Nem, baromira nem kell ez nekünk. Aki ilyet állít, az vonuljon el szépen könyvtárba, aztán olvasgassa a Perzsa leveleket, de ne hazánk helyzetét tegye kockára. A politika: harc. Ennyi, nem több. Harcban pedig alig akadnak szabályok, főleg, ha ilyen nagy a tét.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd