Menczer Tamás Magyar Péternek: „Ha hibázol, emberek halnak meg”
Nemet kell mondanunk a bevándorlásra, és nemet kell mondanunk azokra, akik Magyarországot Manfred Weber utasítására veszélybe sodorják – közölte.
Horváth Csabáéknál előbb fizetésemelés jött, majd átláthatatlanság. Mutatjuk, mi történt pontosan Zuglóban!
Úgy fogadott el önkormányzati cégbeszámolókat a zuglói képviselő-testület baloldali többsége, hogy több esetben hiányoztak az átláthatóságot biztosító dokumentumok.
Horváth Csaba szocialista polgármester cikkünk megjelenéséig nem reagált kérdéseinkre. Csak a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft. ügyvezetője. Valamint ezt követően, némi spéttel a Zuglói Polgármesteri Hivatal szóvivőjétől.
Nem túl jól. A Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. számviteli és szakmai jelentésében például az áll – melyet a kerület DK-s alpolgármestere, Horváth Zsolt terjesztett fel a grémium elé –, hogy az önkormányzati cég tőkéje a törvényben előírt szint alá csökkent, mínusz 1 millió 822 ezer forintra, holott egy évvel korábban ez még 9 millió 452 ezer forint volt. A független könyvvizsgálói jelentés meg is jegyzi: a Polgári Törvénykönyv vonatkozó szakasza értelmében a vállalat tulajdonosának, tehát az önkormányzatnak meg kell hoznia a szükséges intézkedéseket a tőkehelyzet rendezése érdekében.
A Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft. – amely a hírhedt parkolásért, őrzés-védésért is felelős cég a kerületben – beszámolóiról úgy tárgyaltak a baloldali képviselők, hogy sokáig ezt követően sem volt feltüntetve a vállalat honlapján az éves jelentés.
Ezt időközben sikerült pótolni – mint ahogy azt Kovács-Csincsák László is jelezte a Mandiner.hu megkeresésére: „A honlapon történő közzétételről haladéktalanul intézkedtünk.” Az ügyvezető hozzátette, a számviteli törvény előírásainak megfelelően a Kft. eleget tett közzétételi kötelezettségének azzal, hogy az adott üzleti év mérlegfordulónapját követő év ötödik hónap utolsó napjáig megküldték a megfelelő helyekre elektronikus úton a céginformációs adatokat.
Hasonlóan érdekesre sikerült az 5,5 milliárd forintból gazdálkodó Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. beszámolójának képviselő-testületi értékelése. Az előterjesztést Horváth Csaba párttársa, Hajdu Flórián terjesztette be a grémium elé. Azonban a vezérigazgató, Bernula István Bertold az éves beszámolót, a kiegészítő mellékletet, de az üzleti jelentést sem írta alá, csupán a képviselők felszólítására, szóban erősítette meg a benne foglaltakat.
Ehhez kapcsolódik a jogi főosztály véleménye is – melyet portálunk szó szerint közöl: „A vezérigazgató úr akadályoztatása miatt a beszámoló (mérleg- és eredménykimutatás), a kiegészítő melléklet és az üzleti jelentés aláírt anyagai későbbi időpontban kerülnek feltöltésre. A beszámoló megtárgyalásának a vezérigazgatói aláírás hiánya nem akadálya, azonban a beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének teljesítése csak a dokumentumok aláírását követően történhet meg.”
Frissítés: a június 1-én megküldött kérdésekre június 6-án délelőtt érkezett válasz a XIV. kerületi polgármesteri hivataltól.
Ezt most itt közöljük:
A Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Nonprofit Kft.-nek tőkéje a törvényben előírtak alá csökkent, rendezésére vonatkozó javaslat nem került napirendre. Mi most ennek az oka? Hogyan próbálják pótolni a hiányzó összegeket?
„Az Önkormányzat minden évben feszes költségvetési tervezést és gazdálkodást folytat és ezt várja el az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságaitól is. Ennek értelmében szigorú költségvetési tárgyalásokon alakul ki az önkormányzat és társaságai költségvetési struktúrája. Az önkormányzat a feladattal nem terhelt, de a kockázatokat kezelni képes tartalékait a saját költségvetésében tartja, amely források állnak rendelkezésre mind a feszes költségvetésekből fakadó kisebb eltérések, vagy váratlan kiadások fedezetére. A szükséges pénzügyi korrekciók indokoltságát mindig rendkívül szigorú szakmai, pénzügyi egyeztetések előzik meg. A Sport Kft. konkrét ügye és annak rendezése még vizsgálat alatt van.”
A Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.-vel kapcsolatban azt kérdezzük, hogy miért nem írta alá a pénzügyi jelentést és a kiegészítő jelentéseket sem? Hogy lehetett így a képviselő-testület elé vinni ezt a témát és azt elfogadtatni?
„A 2023. május 25-i képviselő-testületi ülésen elhangzott, hogy vezérigazgató úr akadályoztatása miatt nem tudta aláírni azt az anyagot, ami a testület részére feltöltésre került döntéshozatalra. Figyelemmel a törvényi határidőkre, és az önkormányzat képviselő testületének ülésrendjére, a beszámolót az időbeni jóváhagyás végett a testület részére elérhetővé kellett tenni. Vezérigazgató úr az ülésen elmondta, hogy a beszámoló a részéről a törvényi határidőben aláírásra kerül. Ennek megfelelően a képviselő-testületi ülésre beterjesztett beszámoló és mellékletei aláírást követően, a törvényi határidőn belül feltöltésre kerültek.”
Az önkormányzati cégbeszámolók elfogadása ennek fényében különösen figyelemre méltó: egy korábbi képviselő-testületi ülésen arról döntöttek Horváth Csabáék, hogy 20 százalékkal emelik a szocialista és gyurcsányista cégvezetők fizetését.
Borbély Ádám fideszes zuglói képviselő Facebook-posztja rámutatott, hogy
Borbély megkeresésünkre kifejtette, a gazdasági társaságok helyzete nem túl rózsás a XIV. kerületben, hiszen a legutóbbi testületi ülésen sem sikerült a baloldali többségnek a transzparens átlátható működés látszatát sem keltenie. „Ide tartozik, hogy az önkormányzati cégek működése ráadásul átláthatatlan: a felügyelő bizottságokban magukat ellenőrzik, az átláthatóságért felelős tanácsnok pedig csak arra van, hogy »megfelelően« szavazzon. Ha mindez nem lenne elég, a helyi ellenzék egyáltalán nem láthat bele a működésbe, így nem is ellenőrizheti érdemben azt.”
Mint mondta, az is világosan látszik, hogy a baloldal képviselőit sem érdekli, hogy mi folyik valóban a gazdasági társaságokban.
A baloldalra gondolván ez a hozzáállás nem meglepő, hiszen Gyurcsány óta tudjuk, hogy »trükkök százaival keltik a működés látszatát«
– fogalmazott a kormánypárti képviselő, hozzátéve azt is: – Történik egy olyan testületi ülésen, ahol ölre menő harcot folytatnak a vagyonkezelő 5,5 milliárdos költségvetéséért a vezérigazgató személyében.”
Nyitókép: Facebook