A legfontosabbnak azt nevezte, hogy Kárpátalján és Erdélyben is legyenek olyan fiatalok, akik fontosnak tartják saját közösségük sorsát a legkisebb közösségtől, a családtól a legnagyobbig, a nemzetig bezárólag.
Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója köszöntőjében ismertette, hogy az erdélyi politikai iskolán 19-en, a kárpátaljai vezetőképzőn 15-en végeztek idén. Széchenyi Istvánt is idézve megjegyezte, hogy jelenleg a közéleti pályára lépés hasonlóan sok áldozatot kíván, mint a reformkorban,
ugyanis erős ellenszélben kell kiállni a magyar érdekekért.