Így viszont a rendőr üldözőbe vette, és egészen gyöngyösi lakóhelyéig követte, ahol a férfi kiugrott az addigra már összetört és defektes járműből, majd berohant a lakásába. Ide bevitte azokat a dolgokat is, melyeket a kocsiból jogtalanul vett magához még az indulás előtt. A lopott dolgok között volt egy bőrtárca, amiben több százezer forint lapult a sértett személyes iratai mellett.
A vádlott elfogásához végül több rendőr együttes jelenlétében testi kényszerre és bilincselésre volt szükség. Az előállítás után derült csak ki, hogy a vezetői engedéllyel sohasem rendelkező elkövető korábban alkoholt fogyasztott. Ezek, valamint a közúton elkövetett sorozatos közlekedési szabályszegések miatt a férfinak szabálysértési eljárás keretében kell felelnie.
Az Egri Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntettével és lopás bűntettével vádolja a terheltet. A vádhatóság a bűncselekmények kapcsán arra tett indítványt, hogy a bíróság büntetésül másfél év börtönt, valamint két év közügyektől eltiltást szabjon ki a különös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben.