Bódis Krisztával ismét elszaladt a ló, romaügyi szakértő tette helyre

Nem hiszem, hogy lesz ennél érthetetlenebb, felfoghatatlanabb pillanata ennek a kampánynak” – jelentette ki Forgács István az LMBTQ-aktivista Magyar Pétert dicsérő szavai után.

A szervezők egy „kedvcsináló” felvételt osztottak meg a tavalyi menetről.

Július 15-én indul a 28. Budapest Pride Felvonulás, amely idén a Vajdahunyad várától a Vajdahunyad váráig tart – derült ki az LMBTQ-programsorozat Facebook-oldaláról.
A szervezők a tavalyi felvonulásról egy hangulatvideót is közzétettek „kedvcsinálóként”.

A videó leírásából többek között kiderül, hogy 2022-ban a 27. Budapest Pride Felvonuláson mintegy 35 ezer ember „állt ki határozottan a nyitott, elfogadó Magyarország, az LMBTQ jogok mellett”.
„Nemet mondtunk az erőszakos uszításra és gyűlöletkampányra.
Megmutattuk, milyen csodálatos, biztonságos világot szeretnénk építeni mindenkinek, ahol szabadon önmaga lehet, és nem kell a kirekesztéstől, retorzióktól tartania”
– írták. A kevesebb mint kétperces videóban olyan ismert személyek is feltűnnek, mint az egykori televíziós műsorvezető, influenszer Steiner Kristóf és férje, akik egy kamion platójáról igyekeztek fokozni a hangulatot. Valamint Perintfalvi Rita katolikus teológus, aki egy, „Gyere, megölellek!” pólóban jelent meg az eseményen.
A hangulatvideót alább tekinthetik meg:
Nyitókép: Képernyőfotó