mennyien állnak az ügy mögött.
Felidézte, a magyar oktatás érdekében felszólalt az EP-ben és találkozott Vera Jourovával (fotónkon), az Európai Bizottság alelnökével, akihez azokat a magyar diákokat is elvitte, akiket vegzált a rendőrség, akik a saját jogaikért tüntettek, és ezért „cserébe gumibotot és könnygázt kaptak”. Azt mondta, a bizottság teljesen megdöbbent, hogy 16-18 éves fiatalokat vegzál a hatalom, miközben ők nem tesznek mást, mint érvényesítik az oktatáshoz való jogukat, amelyet az Európai Unió Alapjogi Chartája is biztosít számukra.
Kérdésre válaszolva Donáth Anna közölte, párttársával, Cseh Katalinnal azért dolgoznak, hogy választóik, a magyar állampolgárok hangját elvigyék az Európai Parlamentbe, továbbá azon is, hogy az uniós forrásokat közvetlenül fizessék ki a civil szervezeteknek, az önkormányzatoknak, a vállalkozásoknak. Egy másik kérdésre, miszerint a Momentum miből adna 50 százalékos béremelést a pedagógusoknak, ha akadályozza az uniós források lehívását, az ellenzéki politikus közölte, az uniós források megérkezésének egyedüli gátja a magyar kormány. Hozzátette: