Öldöklő küzdelem várható Mellár Tamás helyéért Pécsett a parlamenti választáson

A helyi Tisza-szigeteknél néhány egykori helyi balliberális politikus be is próbálkozott, de Magyar Péterék igyekeznek távol tartani magukat tőlük.

„Halálával egy a céljaiért végletekig kitartó, őszinte szakembert vesztettünk el” – olvasható a párt közleményében.
69 éves korában meghalt Suchman Tamás, az MSZP egyik alapítója – írta meg a Blikk az MSZP közleményére hivatkozva. Suchman 1983-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja, majd 1989-ben a megalakuló Magyar Szocialista Párt egyik alapító tagja volt. 1990-től képviselője és tanácsnoka volt Marcali város önkormányzatának. 1990 és 2010 között országgyűlési képviselő volt.
Halálával egy a céljaiért végletekig kitartó, őszinte szakembert vesztettünk el”
– olvasható a párt közleményében.
Nyitókép: YouTube