Angela Malestein nyolc, Emily Bölk és Klujber Katrin öt-öt, Szöllősi Zácsik Szandra négy góllal, Janurik Kinga három, Bíró Blanka hat védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Hatadou Sakhónak három, Camille Depuiset-nek nyolc védése volt, Sarah Bouktit nyolc alkalommal talált a hálóba.
A két csapat 18. egymás elleni tétmérkőzésén két döntetlen és hat vereség mellett tizedszer nyert az FTC.
„Nagyon nehéz erre a mai mérkőzésre szavakat találnom. Hatgólos otthoni vereség után erről álmodni, reménykedni sem mertem. Az egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő csapat otthonában sikerült ezt végrehajtani. Az elmúlt években nem volt hasonlóban részünk. Igazából a szerencsével sem álltunk hadilábon, az a mennyiségű szerencsétlenség, ami ebben az évben ért minket, most ebből visszakaptuk egy jó részt. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hihetetlennek tűnik ez az egész, egy nagyon-nagyon régi álmunk teljesült ezzel. Köszönöm a szurkolóknak, akik elkísértek bennünket és kitartottuk mellettünk, és különösen a játékosoknak” – mondta a találkozó végén Elek Gábor, aki 15 év után a szezon végén távozik az együttestől.
Az elődöntő sorsolását kedden 17.45-től rendezik.
(MTI)