De mi legyen a Népligettel?

Ötletpályázat zárult le a napokban a budapesti Népliget fejlesztése ügyében. A Népliget egyszerre a főváros legnagyobb közparkja, s egyben az egyik legelfeledettebb, figyelmen kívül hagyott térsége a város belsőbb területein.

ahol viszont legalább a minimális gondozás mellett mégis csak egy hatalmas zöld felületként jelent üdítő oázist a Józsefváros épületrengetege és Kőbánya meg Ferencváros végtelen ipari területei között.

A zöld oázis egykor szinte sivatag volt Pest peremén: a kőbányai futóhomok megkötése érdekében kezdtek itt akácfákat ültetni 1855-ben, majd 1868-ban született terv egy közpark létrehozására. A 19. század végére kialakult a rendezett park, majd az 1910-es évektől mutatványosok vonzották ide, főleg a külvárosok népét. A harmincas évektől autó- és motorversenyeket is rendeztek a park sétányain, majd amikor ennek leáldozott, az 1977-től 2017-ig nyitva tartó Planetárium volt a Népliget kedvelt látnivalója. A kilencvenes években az E-Klub diszkója volt híres-hírhedt a Népligetnél, nem beszélve a korábbi évtizedek rossz hírű egyéb helyi foglalatosságairól – mostanra viszont már teljesen elcsöndesült a park.

s így budapestiek százezreire lehet igaz, hogy soha az életben nem sétálgattak a hatalmas területű Népligetben.

Akik viszont így is odajárnak, talán pont ezt a csendet, elhagyatottságot, nyugalmat szeretik ott – futni, kocogni, biciklizni, kutyázni ma is tökéletes.

De mi legyen vele ezen túlmenően? Erre próbált választ találni a napokban lezárult ötletpályázat, amiről hamarosan részletesebb cikkben is beszámolunk majd.

A pályázatot a Karácsony Gergely vezette budapesti önkormányzat írta ki. Az eredményhirdetésen kiderült, hogy az első díjat nem osztják ki, ám hat pályaművet díjaztak, s a tervek szerint ezekből a pályázatokból rakják majd össze a Népliget koncepciótervét.

Az elmúlt évtizedben kemény politikai viták tárgya lett – többek között a korábban Karácsony Gergely vezette Zugló önkormányzata, illetve a hazai és fővárosi ellenzéki szereplők részéről – a Városliget fejlesztése. Emlékezetes: a radikalizmus különböző fokain álló ellenzők a pártpolitikai vitáktól a munkaeszközökhöz való láncolásig mindent bevetettek az ellen, hogy a tervezett fejlesztések, az egyébként régi épületek vagy üzemi létesítmények helyére tervezett új épületek megvalósuljanak.

A Városliget történetéről és különböző koncepcióiról nyilván számos szakmai vitát lehet folytatni, az eltérő álláspontok egy évtizeden keresztül ütköztek is, az viszont tény, hogy Nebbien úr kétszáz évvel ezelőtti tervei ide vagy oda, a Városligetben másfél száz éve sokféle intézmény működött és működik most is.

És tény az is, hogy a Liget Budapest több eddigi új és nagy dobása, mint például a japán sztárépítész által tervezett, formabontó Magyar Zene Háza, a gyönyörűen rekonstruált Olof Palme Ház, a felújított és kibővített nagy játszótér, valamint a Néprajzi Múzeum a városlakók, kultúrafogyasztók, családosok, valamint a turisták népszerű célpontja lett. (Mellékszál, hogy az egyébként izgalmas koncepciójú, kívülről látványos és merész Néprajzi belső elrendezésével nem elégedett e sorok írója; de ettől még az épületet és íves tetejét birtokba vették a látogatók.)

– szemben a korábbi évtizedek lassú és egyre látványosabb enyészetével.

Jó replika volt például a Liget Budapest-ellenzőknek azzal visszavágni, hogy akinek nem tetszik, hogy a Városligetben régi-új dolgok, épületek, látványosságok születnek, az menjen csak a Népligetbe, ott bizony nincsen semmi a zöld fákon és az aszfaltozott sétányokon kívül.

De mit csináljanak a Városliget fejlesztésének, a Liget Budapest koncepciójának ellenzői a Népligettel, ha ez a feladat nekik jutott? Mit üzenjen a baloldali városvezetés azoknak, akiket eddig arra kondicionáltak, hogy a legjobb az, ha nem történik semmi, és egy terület fejlesztése, újszerű dolgokkal való színesítése, élettel való feltöltése afféle NER-es parasztvakítás?

A dilemmát jól jellemzi Bardóczi Sándor fővárosi főtájépítész, a Liget Budapest kritikusának hétfői bejegyzése is, amiben azzal kezd: „»Tökretesszük a Népligetet is«? »Elvárosligetesedik«? »Itt is csak a beton lesz«? Ilyen és ehhez hasonló véleményekkel tömegesen találkozni az Népliget ötletpályázat eredményhirdetése után.”

Bardóczi hozzáteszi: „A félelmeket táplálják azok a renderfotók is, amelyeken a terveik egyes részleteit kihangsúlyozva maguk a pályázók is kiemeltek”.

Arról is ír: „És itt van a tervezői dilemma is.

Hisz mind egyforma. A kuglófból mindenkit a mazsolák érdekelnek. A sétányokat, vízfelületeket, épített elemeket sokkal többen nézegetik. Így ha csak a publikált látványterveket nézi valaki, az lesz a kényszerképzet, hogy itt aztán mindent leburkolnak, mindent beépítenek.”

Bardóczi mindezekről annak kapcsán ír, hogy az évek óta felhevült ligetvédők ezúttal a Népliget kapcsán bemutatott ötletek miatt kezdték verni a harangokat és a billentyűzeteket.

Nos, ez történik akkor, ha a városfejlesztési ötletelések, majd megszülető koncepciók és aztán elkezdődő építkezések, rekonstrukciók és más fejlesztések kapcsán az egyik oldal a „ne történjen semmi” jellegű „filozófiára” kondicionálja a híveit.

lehetne itt hozzátenni.

S valahol jellemző az is, hogy a posztban utána egy bizonyos népligeti épületről, esetleges új projektről esik szó részletesebben: arról, hogy a park belső részein állt egykor egy Sörcsarnok, egy hatalmas vendéglő – aminek mára a romjai is eltűntek –; s most van pályázat, ami ezt a sörcsarnokot, pontosabban egy ennek a funkciónak nagyjából megfelelő új épületet létrehozna a Népligetben.

Van ezzel gond? Nincs. Visszaépülhetne akár a régi Sörcsarnok is, vagy oda kerülhetne egy a 2020-as éveknek megfelelő színvonalú, parkba illő új vendéglő:

Máris eggyel több okunk lehetne a Népligetbe menni.

Csak hát ha a közönség arra van idomítva, hogy egy népligeti vendéglátóegység ötletétől is felhorgadjanak, akkor nehezen lehet építeni a párbeszédet és a kö-zös-sé-gi tervezést az urbanisztika területén.

Arról nem is beszélve, hogy van némileg eltérő szintű kulturális horizontja és víziója egy kortárs zeneháznak, egy új Nemzeti Galériának, valamint egy az egyébként tagadhatatlanul kellemes sörivásnak helyt adó épület felhúzása között.

az óriási és most gyakorlatilag üres közparkba új létesítmények, látogatható, élményt adó helyszínek építését (is). Van ott hely elég mindennek, fáknak, bokroknak, gyepnek, zöld mezőknek, méhlegelőknek és a kék égnek egyaránt.

Ez a változatlanságot követelő durcizás egyfajta budapesti jellegzetesség: szerte az országban a községektől a nagyvárosokig jellemzően szeretik a helyiek, ha valami változás, valami fejlődés történik a településükön – az ez ellen való ágálás leginkább csak a mi saját felvilágosult, szabadelvű világvárosunk népének sajátja. Akik aztán csakazértis évről évre megkapják az újabb és újabb intézményeket, látnivalókat, élményhelyszíneket és rekonstrukciókat, hát ilyen trükkösen bünteti az Orbán-kormány az ellenzékieskedő fővárost!

Csak remélni tudom, hogy Budapest fejlesztése kapcsán itt és máshol is az eddigieknél építőbb jellegű viták várnak még ránk.

Képek: a népligeti pályázat résztvevőinek látványtervei (enbudapestem.hu)