Jelzés a progresszív balról: ott sem jön be a #Bezzegnemzetezés

A progresszív baloldalon is látják, hogy a kulturális determinálás tévút. Erről szólt ugyanis az a rendezvény, ahol mások mellett a Mandineren korábban említett Christian Welzel- és Ronald Inglehart-féle értéktérképet is kivesézték a résztvevők: Molnár János, Pogátsa Zoltán, valamint Bíró-Nagy András.

A kiindulópontot – talán nem véletlenül –

mivel a baloldali műhelyekben (Friedrich Ebert Stiftung [FES], Policy Solutions, Új Egyenlőség) úgy látják: hamis „nemzetfogalmat” takar.

E kör úgy véli: a kulturális determinálás/homogenizáció nem pusztán egy spontán, hétköznapi jelenség. A politika eszköze is. A FES tudományos munkatársa például úgy fogalmazott az eseményen, hogy naponta tapasztaljuk a kulturális homogenizáció hosszútávú, kártékony és mérgező hatásait, amelynek politikai instrumentalizációit, céljait még tán érteni is lehet. Azonban, ahogy Molnár jelezte, ezen identitáspolitikák nem csak a jobboldalon vannak jelen. Az identitásdeficitek a baloldalon is ott vannak. Itthon akkor például, amikor az ellenzék elveszít egy voksolást.

Pogátsa azt mondta: ilyenkor jön a „birkázás”, meg az, hogy a magyarok képtelenek kapitalizmust, valódi demokráciát működtetni. A liberálisok által sokszor hivatkozott Csepeli György- és Prazsák Gergő-féle tanulmány, Az el nem múló feudalizmus ennek eklatáns példája. Ebben a pozitív példát #BezzegSkandinávia szolgáltatja, a negatívat Magyarország, Románia.

„Csakhogy az soha nem tűnik fel a szerzőknek, talán nem véletlen az, hogy az északi modellt működtető országokban aktívabbak az emberek társadalmilag, és a szegényebb, lecsúszottabb országokban passzívabbak” – mondta a rendezvényen a közgazdász-szociológus, jelezve: reverz homogenizációról van szó.

A progresszív baloldalon úgy vélik, nem szabad abba a hibába beleesni, mint amibe a Welzel- és Inglehart-féle értéktérkép vezet: hogy „mi, magyarok” Észak-Macedóniához vagyunk közel, akik hozzánk hasonlóan ugyancsak nem sikeresek, mert értékrendünk nem éppen felvilágosult.

De ennek az értéktérképnek van egy karikatúrája is – hívta fel a figyelmet Pogátsa. Ez pedig úgy néz ki, hogy egy király lődözz a falra, és akárhova lő, jön egy udvari bolond, aki céltáblát rajzol a lövedék becsapódásának pontja köré, hogy úgy tűnjön: a király bizony mindig pontosan, a céltábla kellős közepébe lőtt. „Mert az Ingelhart-Welzel-féle kategóriák teljesen esetlegesek. Mert igazából senkinek nem tűnik fel, hogy bár Magyarország közelebb van Macedóniához, de még közelebb Kínához – fejtegette. – Ha így jelölték volna a kategóriákat, akkor a világ egyik legsikeresebb állama mellett áll Magyarország. Mindjárt más lenne a leányzó fekvése.”

Bíró-Nagy András hasonló álláspontot képviselt: az, hogy a pöttyök komplett társadalmakat jelölnek, komoly probléma. A társadalmi halmazokat csupán gazdasági, kulturális iránytűn keresztül lehet megmutatni. El is készítették Magyarország értéktérképét, amely véleménye szerint arra enged következtetni, hogy a magyarokról sem lehet olyan homogén módon gondolkodni, mint más nemzetek esetében.

Miért volt erre szükség? – kérdezték az eseményen. Mire a politológus: azért, mert a politikai pártok itthon is mondanak valamit magukról, hogy ők milyenek. „Sokszor azonban, mikor megnézzük a tömörülések (politikai) tartalmát, az köszön vissza, hogy a kormányzás, a tartalom nincs összhangban azzal a címkével, amit magukra aggatnak.” A másik indok a szavazók öndefiníciójának tisztázása, tehát, hogy hova is helyezik el magukat a baloldali, jobboldali, liberális, konzervatív skálákon. „Nagy a valószínűsége annak, hogy az önbevallás nagy átfedést mutat a választott párt értékrendjével. Ugyanakkor, ha kivesszük a címkézéseket, és csupán arra kérjük az embereket, hogy válaszoljanak alapvető kulturális, szociális, gazdasági kérdésekre, kiderül: bizony, mi magyarok sokszínűek vagyunk” – tette hozzá.

– hiszen a FES, a Policy Solutions, valamint az Új Egyenlőség műhelye is azt mondja, amit jómagam jeleztem: „ahány ház, annyi szokás”. Vagyis sem az egyéni, kollektív értékek, sem a földrajzi elhelyezkedések nem magyarázó erejűek, ha egy ország, egy nemzet kitörési esélyeit nézzük. De azt is gondolják, hogy ugyancsak determinál, homogenizál, ha a jobb- és baloldal nemzetfogalmakat használ, idehaza és az európai, globális térben is. Itthon például mindezt úgy, hogy a PS értékkutatása szerint a kormánypárti voksolók fele vall baloldali, gazdasági értelemben piackritikus nézeteket, eközben a klasszikus, piacpárti szavazók száma pusztán 18 százalék.

Disszonáns, vélekednek, miközben épp a fideszeseket klasszifikálják inkább balra úgy, hogy közben a „mi, magyarok” szófordulatot helytelenítik. Ugyanígy a kulturális iránytű mentén, amely nyomán az értékkutatás azt jelzi: nem csak a Fidesz-KDNP, hanem a Mi Hazánk Mozgalom voksolói között is a konzervatív-baloldali a legnépesebb értékrendi csoport. Probléma, hogy a politikai (de a kulturális, gazdasági) bal-jobb tengely kijelölése önkényes, ha tetszik: szubjektíve determinál. Ők most 5 dimenzióra bontották le a magyar társadalmat, progresszív baloldaliakra, konzervatív baloldaliakra, progresszív jobboldaliakra, konzervatív jobboldaliakra, centristákra és az egyéb kategóriára. Mások viszont lehet, hogy ennél kevesebbre, vagy még több csoportra.

Nyitókép: YouTube

***