Könnyebb lesz a szülőknek
A korábban már többször átírt CSOK esetében a szülőket segítheti az a módosítás, amely alapján a jelenlegi 60-ról 90 napra hosszabbodna a vállalt gyermekek megszületésének bejelentésére vonatkozó határidő.
További változtatási javaslat, hogy a CSOK-os ingatlanba be lehetne jelenteni a vállalkozás székhelyét akár utólag is. Feltétel azonban, hogy a támogatás folyósítása előzze meg a vállalkozás alapítását vagy az abban lévő többségi tulajdonrész megszerzését.
A CSOK esetében érdemi adminisztrációs könnyebbséget hozhat, hogy megszűnhet a támogatott személy lakcímbejelentésének igazolási kötelezettsége, és kedvező irányba alakulhatnak a bentlakásra vonatkozó feltételek is.
Kivételes esetben eddig is meg lehetett szakítani a bentlakást bizonyos élethelyzetekben, most viszont tovább enyhülhetnek a feltételek.
Így a támogatás folyósítását követő 90 napos, a bentlakás igazolására vonatkozó határidő, illetve a 10 éves bentlakási kötelezettség alól is kivételt lehetne tenni, ha a támogatott szülő gyermeke átmenetileg – például a tanulmányai miatt – nem a támogatott ingatlanban él. Ugyanez érvényes, ha a támogatott szülő és gyermeke szolgálati lakásban él a szülő munkája miatt.