„Hiába panaszkodnak a józsefvárosiak Pikó András polgármesternél az Auróra kioszkra a tavasztól télig tartó, szabadtéri kocsmázás miatt, úgy tűnik, a balliberális törzshelynek számító létesítmény érinthetetlen” – írta meg februárban a Magyar Nemzet.
Mint a portál rámutat: „az Auróra ad otthont számos sorosista szervezetnek, mint a Budapest Pride vagy a Közélet Iskolája, és itt indult a Jámbor András által alapított szélsőbaloldali Mérce.hu is”.
Kijelölte „ellenfelét” a szélsőbalos találkozóhely
„Kedves vendégeink, barátaink, támogatóink! Mi is csatlakozunk a Scruton munkássága által ihletett közösségi terekhez, szellemi műhelyekhez és értékteremtő bázisokhoz” – jelentette be közösségi oldalán az Auróra szombaton.
A Scrutonról
A
Scruton önmeghatározása szerint egy szellemi műhely, rendezvényhelyszín, olvasóterem, alkotótér és kávézó egyben, ahol az azonos értékeket képviselő emberek gyűlnek össze. A létesítmény fő célként tűzte ki a hagyományőrző és értéktisztelő, scrutoni értékrend megismertetését és értékalkotó továbbépítését. Arra vállalkozik, hogy a konvervatív értékteremtést egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen mutassa be, elsősorban intellektuális vitákon és kulturális eseményeken keresztül.