Jámbor András magyarázatot követel a rendőrségtől a kitörés napi támadások ügyében

2023. március 04. 15:08

A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese nem érti, hogyan szivároghatott ki a támadással megvádolt Szikra Mozgalom tag személyazonossága.

2023. március 04. 15:08
null

A Párbeszéd azt kéri a rendőrségtől, hogy tisztázza, mi történt a kitörés napi támadások ügyében – közölte Jámbor András a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, a Szikra Mozgalom országgyűlési képviselője szombati, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján. Elmondta, a három hete Budapesten történt, több erőszakos bűncselekménnyel kapcsolatban

a Szikra Mozgalom egyik tagját is meggyanúsították, véleménye szerint azonban ehhez a bizonyítékok nem elegendőek.    

Hangsúlyozta, arra kérik a nyomozó hatóságot, hozzák nyilvánosságra a bizonyítékokat, valamint arra, vizsgálják ki, hogyan szivárgott ki tagjuk, valamint családjának, élettársának neve, Facebook-profilja. A képviselő sajtótájékoztatóján kérte azt is, mondja ki a nyomozóhatóság, hogy sem vele, sem a Szikra Mozgalommal kapcsolatban semmilyen eljárás nem folyik,

semmilyen bizonyíték nincsen, ami arra utalna, hogy közük lenne az erőszakos cselekményekhez. 

Jámbor András szerint mivel az elmúlt hónapokban a Szikra és ő maga is olyan ügyekbe állt bele, amelyek nem kedveznek a kormányzatnak, ezért lejárató kampány indult ellenük.

(MTI)

Nyitókép: Trenka Attila / Mandiner

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsolti123
2023. március 14. 22:36
A világjárvánnyá lett, ma is pusztító szivacsos agylágyulás ötletgazdáiról időközben kiderült, halványlila gőzük sem volt a valóságos életről. A böhöm Marxról például megtudtuk, hogy életében egyetlen gyár küszöbét sem lépte át, nagy ívben kerülte a munkásembereket, pénzkereső munkát soha nem végzett. (Annál többet kért kölcsön innen-onnan, és a tartozásait esze ágában sem volt rendezni.) Ráadásul bibliaként emlegetett filozófiai rendszerét másoktól ollózta (kommunizálta) össze, önálló gondolat alig akadt benne. Az ájult Marx-imádat egy időben megtorpant, ugyanis több újságcikk figyelmeztetett, ne feledjük, hogy a szőrös bajkeverő, miközben nyomta a bolsevik dumát, egyfolytában szapulta a zsidóságot – jóllehet maga is a közösség szülötte... Hívei mára túltették magukat ezen apróságon, megbocsátották a bajkeverő antiszemitázását... Nyilván nem véletlen, hogy a kommunizmus áldozatai emléknapjának (február 25.) magyar ötletgazdái épp az ideológiai kórt elterjesztő Kommunista kiáltvány megjelenésének előestéjére tették a gyászos mement... Kis színes. A szlogenné lett javaslatot " Világ proletárjai, egyesüljetek! " idehaza a magyar kommunisták napilapja, a Szabad Nép, majd domesztikált utódja, a Népszabadság még a címoldalára is kitette. Csak 1989. október 8-án vették le, amikor már mindenki rajtuk röhögött. https://magyarnemzet.hu/velemeny/2023/02/jol-kitalaltak
Unknown
2023. március 05. 06:36
Jámbor a selypítő majomember hőbörög, mert napvilágra kerültek tények a mozgalmáról. Ti. fizetett zavarkeltők.
Ulaszlo
2023. március 04. 20:48
Tróger gané vagy te ! Csak érezzétek a törődést.
FreeEurope
2023. március 04. 20:15
Nem érdekes. Itt már nem ilyen piti dolgok a tét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!