Kiderült, Donald Tusk Mandiner-olvasó, kommentálta is a lapunkban megjelent egyik cikket
Lengyelország miniszterelnöke csütörtökön interjút adott az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozója közben.
Újabb hangfelvétel látott napvilágot az Eötvös József Gimnázium körült kirobbant botrány kapcsán. Keressük az intézmény igazgatóját, ha reagál, frissítjük a cikket.
Csütörtök kora reggel újabb felvétel jelent meg az Eötvös Gimnázium elmúlt hetekben kirobbant felvételi botrányával kapcsolatban. A legújabb hanganyag a Fullank.hu oldalon jelent meg; a portál kiadójának vezetője, Menyhért Mészáros László beszélgetett egy emberrel (hangját külön kérésre elváltoztatták), aki azt állítja magáról, hogy korábban ugyancsak az iskola tanulója volt, és később szülőként a jó jegyekkel rendelkező gyermekét szerette volna átjelentkeztetni az Eötvösbe. Az eset 2010 körül történhetett.
A felvételen az hallható, hogy év közben akarták átíratni a gyermeket az Eötvös József Gimnáziumba. Csakhogy balul sültek el a dolgok, hiszen Mészáros beszélgetőtársának állítása szerint hiába volt jó tanuló a gyermek, Moss László, az intézmény igazgatója közölte: nincs hely, esetleg akkor, ha támogatná az Eötvös alapítványt 500 ezerrel.
„Bementél az igazgatóiba, hogy akkor most a gyermekemet szeretném átrakni valahonnan valahová?” – hangzott el a kérdés, mire a válasz: „Akkor kezdte ezt az alapítványt. Emlékszem, úgy jöttem ki az Eötvös gimiből, hogy sírtam, mert tök rossz érzés volt, nagyon meg voltam ütve. Azért akartam az Eötvösbe vinni, mert tudtam, az volt az elképzelésem, hogy odamegyek, megmutatom a bizijét, mégiscsak számít mondjuk, hogy én idejártam. Ehhez képest előjött – már bocsánat – ez a szemét figura a pénzzel. És akkor teljesen kiborultam, természetesen nemet mondtam rá. Nem értettem, feszegettem, hogy de hát jók a jegyei, akkor miért nem veszi fel.
És akkor továbbra is célozgatott az alapítványra, majd eljöttem, feladtam, mert láttam, hogy ez nem megy.”
Hallotta-e más is ezt a beszélgetést? És kimondta azt, hogy 500 ezer? – így az újabb kérdések. „Nem volt tanú, ketten voltunk. És pont azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy akkor az alapítványt mondta, de ki tudja. Lehet, ha én véletlenül rábólintok, akkor lehet, hogy mondjuk egy sokadik találkozón meg mást is mondott volna. (…) Az öt kilót mondta, kereken az 500 ezret” – ecsetelte a szülőként bemutatkozó személy, megjegyezve: Moss László „olyan volt, mint egy gép, egy robot, tehát nem volt sem magabiztos, se fölényes, hanem amikor az alapítványról beszélt, úgy lesunyta a szemét, nem nézett a szemembe, olyan sunyi volt, meg olyan gépszerű.”
Ahogy arról a Mandiner.hu korábban beszámolt, hangfelvétel kering arról az interneten, hogy pénzért akarnak bejuttatni egy diákot az Eötvös Gimnáziumba. Hogy valóban ez történik a felvételen, vagy sem, nem világos, hiába fordult korábban is portálunk kérdésekkel az érintettekhez, így Moss László igazgatóhoz, illetve Kálmán Gáborhoz, a Reáltanoda Alapítvány kuratóriumi elnökéhez. Válaszokat egyszer sem kaptunk.
Az ugyanakkor bizonyos, hogy nyomozást rendeltek el az elitgimnázium felvételi botránya kapcsán. Napokkal a botrány kitörése után az iskola egy közleményben tagadta, hogy vesztegetés történt volna. Azt állították, hogy „bizton kijelentjük, hogy a hangfelvételből levonható azon következtetés, miszerint az iskola igazgatójához eljuttatott pénz ellenében került be az állítólagos szülő gyermeke az iskolába, nem igaz. A jogszabályoknak megfelelően – mint bármely hazai középiskolában – bizonyos esetekben rendkívüli felvételi eljárás keretében is felvételt nyerhetnek diákok, de ez sosem kapcsolódik anyagi ellenszolgáltatáshoz”.
Említésre méltó az ügy kapcsán egy másik felvétel is, amit szintén a Metropol tett közzé. Itt is egy édesapa és az iskola mögött álló alapítvány vezetője beszélgetése hallható, ezt itt idéznénk: „Azt mondtad, hogy nem mi vagyunk az első kísérleti nyulak ebben a helyzetben, és itt zárójelben jelezném, hogy igaz, amit mondtál, mert a mi ismeretségi körünkben van olyan, ma is az Eötvösbe járó gyermek, aki általánosban bukdácsolt, majd a hatosztályosba felvették. Van ilyen három a körünkben, hol saját gyermek, hol unoka” – mondja az édesapa, amire Kálmán végig helyesel. Majd azzal nyugtatja beszélgetőtársát, nem az első olyan alkalom, hogy az igazgató a saját hatáskörében vesz fel gyermekeket.
Nyitókép: Magyar Nemzet / Teknős Miklós