A Kékfény letartóztatott bűnügyi riportere: Nem ártottam senkinek!

2023. március 29. 09:25

Berkes Béla évekig lakásokat bérelt országszerte, amelyeket napi 12-15 ezer forintért adott tovább prostituáltaknak.

2023. március 29. 09:25
null

Bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének gyanúja miatt nyomoznak a köztévé bűnügyi műsorának, a Kékfénynek a volt riportere, Berkes Béla ellen. A tétel egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, a riporter elfogása után egy hónapig volt letartóztatásban, ám már szabadlábon védekezik, de nem hagyhatja el Pétervásárt.

Berkes a gyanú szerint országszerte lakásokat bérelt, melyeket prostituáltaknak adott tovább. Az RTL Házon Kívül c. műsorának adott interjújában a volt bűnügyi riporter elmondta, 

nem gondolja, hogy kihasználta volna a lányok helyzetét, sőt, ők kifejezetten előnyt kovácsoltak a vele való „együttműködésből”.

Berkes ezt azzal indokolta, hogy így nem az utcán kellett végezniük a munkát az örömlányoknak. A hatóságok szerint alsó hangon legalább 300 prostituált fordult meg azokban a lakásokban, amelyeket a volt riporter bérelt szerte az országban.

A Kékfény korábbi riportere úgy fogalmazott, nem gondolja, hogy kihasználta volna a prostituáltak kiszolgáltatott helyzetét, úgy fogalmazott, alapvetően a pénzről szólt az egész művelet, 

„de azt gondolom, mégsem ártottam vele senkinek”.

Elfogásának részleteiről elmondta, részegen arra ébredt fel, hogy ordítanak a feje felett, kirángatták az ágyból, majd a nappaliban megbilincselték és rátérdeltek. Ekkor látott meg egy ismerős nőt, akiről később beugrott neki, hogy az ORFK egyik szakirányítási vezetője, akivel korábban többször is forgatott.

– mesélte, majd a beszélgetésből kiderült az is, olyan szexmunkással is készített riportot korábban munkája során, aki amúgy bérlője is volt. 

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsolti123
2023. szeptember 19. 19:16
"Nem ártottam senkinek!" . sőt, új munkahelyeket teremtett! Ingyen! Igaz, hogy a szexmunkások pénzét zsebrerakta...
evpus
2023. március 30. 05:48
Büdös cigány!
nuknuk
2023. március 29. 15:25
Mivel cigány ott se "vót".
Mirtilla
2023. március 29. 12:50
".... így nem az utcán kellett végezniük a munkát az örömlányoknak." Micsoda lelke van ! Gondoskodott róla ( majdnem) ingyen,hogy a munkamániás lányok némi élete ( no és persze az ő bevétele !) ne legyen kiszolgáltatva az időjárás viszontagságainak. Reméljük a tisztelt biróság alaposan mérlegeli majd a karitativ alapmotivációt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!