Ugyanakkor a dolog visszásságát jól mutatja az a meghökkentő eset, hogy annak idején az UEFA a máltai szövetséget azért büntette meg, mert az egyik meccsen megjelent a “Don’t kill the white birds” szlogen. Ez egy ottani zöld párttól eredt, amely tiltakozott az ottani illegális – évente több százezer állat elpusztítását eredményező – madárvadászat ellen. Az UEFA azért marasztalta el a máltaiakat, mert ezt a szlogent is politikainak minősítette, mert egy párt használta.
Ahogy kérdésünkre az MLSZ is hangsúlyozta,
a szurkolói sálakra vagy pólókra nem vonatkozik a tiltás,
ugyanakkor ha például a magyar szurkolók egy koreográfia keretében élőképpel formálnának Nagy-Magyarországot, az Borbély Zoltán szerint megint csak egyértelműen szankciókat vonna maga után.
Arra, hogy ha ez politikai megnyilvánulásnak számít, akkor más, például a szivárványos jelkép miért nem, Borbély Zoltán emlékeztetett, hogy a nemrég zárult világbajnokságon már nem engedte a FIFA a szivárványos karszalag viselését.