Taxis szövetség: Totális káoszt okozna a hatósági ár eltörlése

2023. január 26. 15:59

Egy közvéleménykutatás szerint, a taxisok 80 százaléka is a hatósági ár mellett van.

2023. január 26. 15:59
null

Több törekvés látszott arra az elmúlt időszakban, hogy a hatósági árakat szabad vagy részben szabad piaci ár váltsa fel. Ezt azonban a taxisok elutasítják, ezért a személytaxis ágazat túlnyomó részét tömörítő érdekképviseletek hétfőn levelet küldtek Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben

azt kérték, a kormány támogassa, hogy a budapesti taxiközlekedésben a hatósági ár megmaradását

– idézte fel a tenyek.hu.

Visszatérne a korábbi szabályozatlan verseny a drosztokon

Metál Zoltán az Országos Taxis Szövetség elnöke csütörtökön fejtette ki a szakma álláspontját a TV2 Mokka című reggeli műsorában.

Elhangzott, hogy a taxiszolgáltatás hatósági árának eltörlése visszahozná a korábbi szabályozatlan, egyenlőtlen versenyt a drosztokon, amivel a tisztességesen működő taxis vállalkozók, és az utasok is rosszul járnának.

Metál Zoltán hangsúlyozta „2013-ban vezette be a hatósági árat elsőként Magyarországon, Budapesten a Tarlós István, akkori vezette fővárosi önkormányzat. Tíz éves az a rendelet, ami visszaigazolja, hogy

Kiszámítható, előre tudja mindenki télen-nyáron, éjjel-nappal, hogy mennyibe fog kerülni a taxi”.

A szövetség vezetője felhívta a figyelmet egy, a taxisok között végzett közvéleménykutatásra, amelyből kiderült: több mint a 80 százalékuk a hatósági ár mellett van.

A teljes beszélgetést alább tekinthetik meg:

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Massimiliano Prospero dArco
2023. január 26. 22:08
uber kell ide, nem ezek a proletár, söpredék taxisok...
APESZ72
2023. január 26. 22:08
Ezt a káoszt VERSENYNEK hívják.....
APESZ72
2023. január 26. 22:08
Ezt a káoszt VERSENYNEK hívják.....
Ehetős Odó
2023. január 26. 20:19
Meccseljétek le a hülye Karácsonyotokkal, köcsögök. Viktort meg hagyjátok békén a fasságaitokkal. Leszarom a sorsotokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!