Puzsér rendesen odavert a rendszerváltó hangulatnak: szerinte „lehetséges, hogy '26-ban nem lesz váltás”

A publicista lélekben már készíti magát arra, hogy nem lesz vége a világnak akkor sem, ha az ellenzék ismét elveszíti a választást.

Az egykori miniszterelnök Cserhalmi György interjújára reagált, illetve abból idézett.

Bajnai Gordon, egykori ellenzéki miniszterelnök neve 2022-ben a Városháza-gate és a Datadat-botrány kapcsán került ismét a reflektorfénybe. Legutóbb november végén osztotta meg gondolatai közösségi oldalán, akkor arról írt, hogy naponta „rágalmazzák a NER sajtójában.”
Mindezt azzal magyarázta, hogy „kell a FIDESZNEK a figyelemelterelés, gyártani kell az újabb ellenséget, hiszen egyre nagyobb a baj az országban, egyre nyilvánvalóbb a rossz kormányzás okozta kár, veszteség, nyomorúság”.

Ezt a posztot azonban csend követte, amit
A friss bejegyzésben Cserhalmi György színész Jelennek adott interjújára reagált.
Bajnai azt írta: „Biztató, amit az egyik legnagyobb színészünk mond: »Sem a jót, sem a disznóságot nem lehet eldugni.«”
A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán