A képviselő így folytatja: ma 13 órára Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője sajtótájékoztatót hívott össze, melynek megadott témája a fent ismertetett valótlanságok terjesztése, illetve a forint elleni spekuláció előkészítése lesz.
„A legnagyobb parlamenti képviselőcsoport vezetőjeként szeretném teljesen világossá tenni, hogy amennyiben Varju László valóban megtartja mai sajtótájékoztatóját ebben a témában, tovább terjeszti a veszélyes álhíreket és ezáltal segédkezik a forint elleni támadáshoz, haladéktalanul büntetőeljárást kezdeményezünk ellene, továbbá az azt közlő médiafelületekkel szemben is. Szeretném azt is egyértelművé tenni, hogy ez esetben még a mai napon kezdeményezem Varju László valamennyi országgyűlési tisztségétől való megfosztását, ugyanis amit 13 órakor a képviselő úr át kíván lépni, azt úgy nevezik, hogy vörös vonal” – olvasható a közleményben.
A baloldal állhat az akció mögött
A Magyar Nemzet pénteki, témával foglalkozó cikkében is azt írja: Varju László DK-s politikus ma délután a most terjedő SMS-ekével egybevágó címmel tart majd sajtótájékoztatót, ami
azt a gyanút erősíti, hogy a dollárbaloldal áll az akció mögött.”