Soha nem látott béremelésről döntöttek a kecskeméti Mercedes-gyárban

2022. december 07. 08:21

A teljes juttatási csomag összességében akár 30 százalék feletti pluszt is hozhat a konyhára egyes munkavállalóknak.

2022. december 07. 08:21
null

Az Index értesülései szerint eredményesen zárultak Kecskeméten, a Mercedes-Benznél a bértárgyalások. A laphoz eljutó információk több forrásból is 20 százalék feletti béremelésről szóltak, továbbá arról, hogy az eddigi gyakorlattól eltérő módon a munkavállalói érdekképviseleteknek eredményrészesedést is sikerült tető alá hozniuk a vállalat képviselőivel egyeztetve. 

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. szerint a vállalat stabil foglalkoztatást, valamint versenyképes juttatási csomagot és komoly fejlődési lehetőségeket kínál a kecskeméti gyár több mint 4500 munkavállalója számára. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. valamennyi aktív dolgozójának alapbére 2023-ban két lépcsőben emelkedik:

január 1-jétől 17 százalékkal, majd egy második lépcsőben augusztus 1-jétől további 7 százalékkal.

A bérmegállapodás további elemeivel együtt – ilyenek például az infláció alakulásától függően negyedévente folyósított külön kifizetés, vagy a dolgozóknak fizetett, újonnan bevezetett eredményrészesedés – a teljes juttatási csomag összességében akár több mint 30 százalékkal emelkedhet az egyes munkavállalók esetében a jelenlegi szinthez képest.

Fotó: Ujvári Sándor / MTI

 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DE JÓ
2022. december 07. 10:45
A libsik szerint megalázó, hogy Magyarországon összeszerelő üzemek vannak. Ők nyilván a Gyurcsányi államcsőd, meg az ipar 100%-os eladásán alapuló gazdaságpolitika után közvetlenül beindították volna a magyar fejlesztésű hightech repülő, űrhajó es chip gyártást, amivel lenyomták volna Boeing-et, a NASA-t meg az Intelt. Demagógia és hazugság, hazugság, hazugság minden nap a libsi oldalon.
5m007h 0p3ra70r
2022. december 07. 10:10
Erősödik a szakszervezet Kecskeméten.
wanderer888
2022. december 07. 09:27
könnyebben fizetném most a magasabb rezsit is, ha a fidesz nem adta volna drágábban rezsicsökkentett áron majd 10 éven át a gázt és az áramot, mint azt a világpiaci ára indokolta volna. vagy nem tudom, mire gondolsz, ha szar az államháztartás, akkor az általában adóemeléssel jár, igen. lást KATA kinyírása, meg a többi, ami nem ennyire közvetlen de azért fizeted vastagon.
wanderer888
2022. december 07. 09:18
egyrészt helyes, mindenhol így kellene, tanároknál is, helló fidesz! másrészt ez pont arra elég a fideszes infláció közepette, hogy szinten tartsa a béreket. ennyire jól élünk, eltsak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!