Országos ülősztrájkot hirdetett csütörtökre az Egységes Diákfront

2022. december 07. 16:13

Óbudán sávlezárást terveznek a reggeli órákban.

2022. december 07. 16:13
null

Országos ülősztrájkot hirdetett december 8-ra az Egységes Diákfront három szervezete, tiltakozásul az ellen, hogy a Belügyminisztérium szerdai bejelentése szerint három budapesti gimnáziumból összesen nyolc tanárt bocsátottak el, amiért polgári engedetlenségi akciókban vettek részt – olvasható a szervezet közösségi oldalán megosztott esemény leírásából.

„Nyolc tanárt rúgtak ki ismét, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Ahogy azt sem, hogy a Nemzeti Alaptanterv miatt, rengeteg feleslegesnek tűnő tananyagot kell nap mint nap megtanulnunk”  – tették hozzá. 

Az esemény leírásából az is kiderül, hogy az ülősztrájkot a második tanítási órában tartják, helyszínéül pedig bármelyik folyosó vagy lépcsőház megteszi az adott iskolákban – írták.

Óbudán sávlezárás is várható

Ugyancsak csütörtök reggel sávlezárásos akcióval igyekeznek felhívni a figyelmet „az oktatás helyzetére” a Szentendrei út 30. környékén. Mint fogalmaztak, az akcióval az elbocsátott tanártársaikért is ki kívánnak állni 08:00 és 08:45 között – derült ki a leírásból.

Nyitókép: Egységes Diákfront Facebook-oldala

 

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DBZ22
2022. december 08. 02:08
A folyosókon vagy a lépcsőkön üldögélve csak az időt pocsékolják , hatás foka 0 körüli ez csak tüncike . Igazi figyelmet kel generálni aminek akár nemzetközi visszhangja is van . A módszer a következő : csúcsidőben meg hirdetni ( reggel 8 körüli kezdéssel ) egy 2 óránál nem rövidebb de max 4 órás valami forgalmas helyen pl : belváros , Ferenc körút környéke .Nem kel az úttestre menni elég a járda bőven . Lehet csoportokban vagy kéz a kézben " módszer " is szabadon válaszható . Közepes méretű transzparensek hogy fizikailag ne jelentsen nagy megterhelést , mindezt lányoknál ( nőknél pl : Vásárhelyi ) bikiniben a fiuknál ( férfiaknál pl : Jámbor ) fecskében de fürdőköpenyben és strandpapucsban a szószolok pedig köpeny nélkül hogy könnyű legyen a tömegből figyelni rájuk .( a zoknit viselőket sztrájktörőknek minősíteni és azonnal eltávolítani a helyszínről ) . Így csinálják a profik , a cél érdekében áldozatot kell hozni . A résztvevők létszáma és az osztatlan figyelem garantált és a nemzetközi sajtó is kiemelt hírként hozná még az nap a lapokban vagy az online felületeken . Aki nem vesz részt a demonstrációban az pucoljon a suliba tanulni vagy tanítani .
Sün Balázs
2022. december 08. 00:37
ZSellér Péter! Nagyon egyetértek az ön által megfogalmazott álláspontjával. Gratulálok. Sajnos már COVID is nagyon sokat rontott az iskolákban is folyó munkafegyelmen. És most ezt tetézi a "pedagógusoknak nevezett" tanárok(?) sorozatos munkabeszüntetésével okozott lazítás az iskolákban. Kedden én mentem alsó tagozatos unokámért egy szigorúnak tartott és jó hírű budapesti általános iskolába. Az iskolából kijövő alsó tagozatos gyerekek váró szülők azzal a kérdéssel fogadták a diákokat, hogy "csütörtökön megint sztrájkolnak a tanárok, te akarsz csütörtökön iskolába menni?" Ezzel milyen munkafegyelemre, kötelességtudatra oktatják ezeket a gyerekeket? Mi lesz ha egy pár hét múlva mondja azt a gyerek, hogy ő nem akar iskolába menni? Mit szólnak a pedagógusok, ha majd a gyerekek semmibe veszik őket?
Zsolt75
2022. december 07. 19:13
De jó, hogy ma kellett Pestre mennem. Felőlem ülhettek az utcán egész nap.
zsellér péter
2022. december 07. 19:11
Nálunk holnapra tüntetést szervezet az SZMK AZ SZMK!!!!! ELFOGLALTÁK A BALOLDALIAK Irtam nekik egy levelet , mint szülő , persze semmi válasz Tisztelt SZMK Önök e héten tüntetést szerveznek az iskolánk elé A tüntetésre meghívtak engem is mint szülőt , ezért megszólítva érzem magam,hogy elmondjam mit gondolok a megmozdulásukról. Mielőtt azonban , a részletekre kitérnék, szeretném a legfontosabb dolgot az elején kiemelni. Mélységen elítélem és aggodalommal tölt el az az agressziv törekvés ,hogy a politikát beakarják vinni az iskolába. Megzavarva ezzel a gyerekek nyugodt környezetét, a tanulás biztonságát és folyamatosságát. Felelőtlenségnek tartom ,hogy ideológia feszültségeket az iskolai kapuin belülre visznek. A tüntetést, a több pénzt a tanároknak, jobb oktatást címszóval hirdették meg. Ez alapján természetesen szinte mindenki támogatására számíthatnak , hiszen ki ne akarna több juttatást a pedagógusoknak , ki ne szeretne nívósabb oktatást. Jó marketinges hozzáállás , profi szemlélet , a jó ügy mellé természetesen mindenki szivesen odaáll. Amikor azonban rákérdez az ember , hogy egyébként konkrétan miért is szeretnének tüntetni , akkor az alábbi 9 pontot kaptam Önöktől. Változást az oktatásban! Pedagógusok, diákok, szülők 9 pontja Az óvodától és az általános iskolától a gimnáziumon és a szakképzésen át az egyetemig. Az oktatást érintő követelések összefoglalója. 1.Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről! 2. Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza! Megbecsülést a pedagógusoknak! 3. Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak! 4. Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! Önálló oktatási minisztériumot! 5. Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak! 6. Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig! 7. Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak! 8. Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez! 9. Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást! A fenti tételek , ugye a balliberális ellenzék jól ismert politikai propagandapontjai. Ez első dolog tehát , amiben nem tartom korrektnek az Önök hozzáállását , az az , hogy zsákbamacskát árulnak. Kérem mondják azt , hogy ez egy kormányellenes tüntetés ,nem pedig a tanári bérharc támogatása , joguk van hozzá, de ezt egyértelműen dekralálni kell. Politikai naggyülés lesz az iskola előtt és pont. A második hozzáfűzni valóm pedig az - a fenti követelések , valamint az Önök által átküldött támogató honlap alapján - hogy Önök a magyar iskolarendszer ideologiai alapú átalakítására törekszenek , a jelenlegi inkább konzervativ ,a magyar oktatási hagyományok épülő rendszer leépítésére és felváltására a nyugati liberális modellel. Ehhez is joguk van ,szabad országban élünk, de akkor mondják ezt és kérem ne zsákbamacskát áruljanak az emberek jóindulatát kihasználva. Véleményem szerint, a legnagyobb veszély az Önök által szorgalmazott ultraliberális rendszerben , a tanárok tiszteletének , megbecsülésének és tekintélyének tudatos leépítése , a teljesítményre épülő hiearchia , a tudás fontosságának eltörlése. Ezt láthatjuk nyugaton. Cancel culture, woke -akik az Önök által terjesztett 9 pont mögött állnak, azok ennek az ideologiának magyarországi rohamosztagosai. Azért harcolnak , hogy nálunk is az világ legyen ami számos nyugati országban már valóság , ahol a diákok mondják meg a tanárnak , hogy mit akarnak tanulni , ha akarnak egyátalán Ezért különösen furcsa, hogy mindezt , egy tanárokat támogató tüntetésen akarják propagálni. Ha az Önök által favorizált rendszert bevezetik , az pont a tanárok pozicióit fogja súlyosan rombolni, a pedagógusaink kezéből fognak minden eszközt kiszedni. Számomra a legelfogadhatatlanabb pedig a szabad tankönyvválasztás hangzatos követelése, legalábbis a humán tárgyak esetén. Ez a követelés a liberálisok részéről azért olyan fontos, mert ha nem egységes tankönyvből tanul egy társadalom , egy nemzet , egy generáció és nem lesznek azonosak olvasmányélményeik ,történelmi tudatuk , önképük , nemzeti azonosság élményük, akkor a szép új világ hívei elérték legfőbb céljukat , a társadalom atomjaira hullását , a kohézió megszüntetését , a család és nemzet fontosságának gyerekkorban történő rögzítésének szétzúzását. Ezt is joguk van követelni, de akkor mondják el az embereknek , hogy ezt akarják , ne jóemberkedő jelszavak mögé bújjanak. A fenti pontok nagy része közhelyeket lobbogtató lózung vagy ellenzéki pártokhoz köthető politikai vélemény, nem pedig konkrét követelés. Vannak benne olyan állítások amelyek nem igazak , pl sztrájkjog hiánya vagy az elbocsátott tanárok helyzete , hiszen ök maguk rúgatták ki magukat azzal , hogy nem tartották be a hatályos törvényeket, igy mérlegelési lehetőséget se adtak a munkáltatójuknak. Vagy annak tényként rögzítése , hogy a magyar oktatásügy jelenlegi alakítói csak rosszat akarnak , és tudatosan rombolnak . Ez már a rágalom határát súrolja , hiszen csak azért állnak ilyen véleményen , mert a jelenleg hatalmon levők más világnézettel rendelkeznek , mint Önök. A fenti pontok közül az egyetlen valóban legitim követelés a bérkérdés . Csakhogy itt is azt sugallják , mintha a hatalmon levők nem akarnának bérfejlesztést. Felhivom szives figyelmüket , hogy a most aláirás előtt álló EU helyreállítási egyezség , egyik legfontosabb pontja az oktatásban dolgozók történelmi léptékű bérfelzárkozatatása , amely mind az EU , mind a magyar fél már elfogadott. Most már csak arra vár az ország , hogy végre a pénz átutalásra kerüljön. Talán azok ellen kellene tünteniük, akik ezt folyamatosan megakadályozzák ,vagyis azon magyar EU képviselők ellen, akik saját politikai érdeküket ,fontosabbnak tartják minthogy a magyar tanárok mielőbb megkapják a megállapodott pénzeket. Remélem értette a lényeget : azért nem tudom támogatni és részvétemet igérni a tüntetésükön , mert azt nem azért tartják , hogy a tanárok bérfelzárkozását segítség , hanem azért mert az én tradicionális értékrendemmel ellentétes ideológia átalakítást akarnak a magyar oktatásban végrehajtani , amire csak ürügyként használják a bérkérdést. Biztos vagyok benne , hogy azok a tanárok, akik hasonlóan gondolkoznak mint én , átlátnak a szitán és hasonló következtetésre jutnak. És akkor jöjjön a demokrácia próbája : Önök a SZMK nevében egy balliberális nézetet közvetítettek a szülők felé. Gondolom egyetértenek velem , hogy a szülők sokfélék és nem hiszem , hogy én vagyok az egyetlen aki konzervatívnak vallja magát , főleg itt Mátyásföldön. Ezért kérem Önöket , járuljanak hozzá ahhoz - ha már sajnálatos módon Önök bevitték a politikát az iskolába,- hogy ez a kis írás vagyis az érem másik oldala is eljusson a szülőkhöz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!