Egyszerűen nem akarják az adófizető orrára kötni, mire költik a pénzt

„Nekem is eszembe jutott ez az 1991-es, éjfélbe nyúló szavazás. Akkor talán még ennél is nehezebb helyzetben volt az ország, a mostantinál is kevésbé volt tervezhető a költségvetés, mégis végigvitték a hagyományos utat...
Igazából fel sem merül tulajdonképpen, hogy külső változások diktálnák ezt a fajta improvizálást, hiszen a költségvetés lassan egy évtizede elvesztette azt a jellegét, hogy reagáljon az élet változásaira. Rendszeresen nyáron terjesztik be, és akkor el is fogadják. Miközben még azt sem lehet tudni, hogy az az év hogyan fog teljesülni, amihez képest majd a rákövetkezendő évet kellene prognosztizálni. Mindig csodálkozik az ember, hogy miért, mert közgazdasági értelemben nincs racionalitása.
Emögött politikai számítás van. Ugyanis, ha valaki egy nem reális, tervet terjeszt be, akkor teljesen jogos az a követelése, hogy ahhoz később hozzányúljon.
Normál időkben is mindig vannak változások. Tehát az, hogy eleve nem komolyan gondolt terv készül, az objektíve megadja a későbbi belenyúlás szükségességét és felhatalmazását. Na most ezzel rendszeresen él úgy a kormány, hogy elfogadják a nyári költségvetést, de rögtön újabb és újabb változásokat kell átvezetni, mivel az élet közben változik. Ennek csupán extrém változata a mostani. Nyáron beterjesztettek egy olyan költségvetést, amely szerint 2023-ban annak a gazdaságnak, amelyet majd adóztat az állam, és amelyet majd kiadásaival terhel, annak az inflációja évi 5,4 százalék. Ezt tartalmazta a mostanáig érvényes költségvetési terv. De ezek a nyári makrogazdasági hipotézisek akkor is tudhatóan hamisak voltak, azóta ez még világosabban látszik. Tehát a nyári költségvetés 2023-ra abból indult ki, hogy nem nagyon lesz infláció, és a gazdaság 4,1 százalékkal növekszik. Most december vége van, lehet látni, hogy a magyar gazdaság 2023-ban aligha fog nőni. Hát beírtak 1,5 százalékos növekedést. Ugye ez a »majd meglátjuk« esete, a független elemzők számításaiból nem jön ki ennyi.
Továbbá beírtak 15 százalékos átlagos fogyasztói árindexet. Ez a kormányra nézve önmagában nem kellemetlen, hiszen a bevételek szaporodását jelenti, mert az infláció a fogyasztásra kirótt adók révén növeli az állami bevételeket.
Inflációs időben a bérek is nőnek, azok pedig az szja-bevételt duzzasztják, hacsak annak egy részéről le nem mond a kormányzat. Egyébként most lemond, az szja egy részét nem szedi be, ehelyett viszont különböző iparági adókat vet ki. Tehát új helyzet van, és a nyári, eleve, tudottan hamis költségvetés helyett született ez a dokumentum.

 Egy így elfogadott költségvetés okozhat-e károkat a nemzetközi piacokon? Csökkenhet-e a Magyarországgal szembeni bizalom?
Én belül kezdeném. Egy rendes költségvetés azért is fontos, mert az érintett gazdasági szereplők abból tudnak valamilyen információt leszűrni a saját jövőjükre nézve. Ha ezek a tervek nagyon gyorsan változnak és komolytalanok, akkor ez a fajta gazdasági háttér hiányozni fog.
Van egy nagyfokú belső bizonytalanság, amit iparági körökben érzek. Van egy óriási információhiány. Bizalomhiány is van.
Az a mód, ahogy ez a dokumentum felszínre került, jelzi, hogy itt nagyon sok támaszt a vállalkozók, a cégek, a gazdálkodók nem fognak kapni a kormányzattól.

És mi a helyzet a külső megítéléssel?
A külső tényezőkről annyit, hogy persze, a magyar költségvetés készítését nem figyelik olyan izgalommal, mint mondjuk az amerikait. Ha megnézzük a főbb számokat, a főbb számok olyanok, amilyenek. A magyar deficit meglehetősen nagy, és nagyobb, mint amit még az adventi hetekben hallottunk. Tehát itt még az utolsó napokban történhetett valami. Nemrég még 3,5 százalékos hiányról beszéltek. Ez most felkúszott 3,9 százalékra, de hozzáteszem, hogy ez egy olyan számítás, amelyikben be van állítva egy halom uniós bevétel. Ha ezek helyett egy más számítási módszert alkalmaz valaki, akkor nagyobb deficit jön ki. Mindenesetre majd meglátjuk a külső értékelést. A hitelminősítő intézetek naptárában januárban benne van Magyarország, tehát egy-két héten belül választ kapunk rá, hogy a hitelminősítők mennyire tartják reálisnak ezeket a terveket.”

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner