Ki irányítja Ukrajnát? – Demkó Attila és Dömötör Csaba a Stratégában

Amerika kiszállt a finanszírozásból, Európa kasszája kiürülőben, mégis tabunak számít rákérdezni, hová tűnnek a százmilliárdok.

„A Momentum nemcsak saját magát járatja le, hanem az ország biztonságával is játszik” – fogalmazott a korábbi Jobbik-elnök.

„Isteni szerencse, hogy ez a szerencsétlenség csak most következett be” – fogalmazott Vona Gábor az atv Öt című műsorában a lengyel területre becsapódott rakéta kapcsán. A korábbi Jobbik-elnök szerint benne volt a pakliban, hogy valamelyik határ mentén ilyen incidens történhet.
Vona szerint azt kell megvizsgálni, kinek az érdeke az eszkaláció. Megállapította: sem az oroszoknak, sem pedig az Egyesült Államoknak nem érdeke a háború fokozatos kiterjesztése.

Ha visszaemlékszünk a választási kampányban – Márki-Zay Péternek a szintén meggondolatlan nyilatkozatai kapcsán – azért a Momentum volt az élhad, aki lényegében annak örült volna, ha valami nagyobb konfliktus történik” – fogalmazott Vona.
Leszögezte: „A Momentum nem csak saját magát járatja le, hanem az ország biztonságával is játszik.
– tette hozzá Vona.
A korábbi Jobbik-elnök monológját alább nézheti vissza:
Nyitókép: Földházi Árpád