Ungár, azt válaszolta, „három..., és fél, négy, három”.
Amikor a vendég újságíróként meghívott Sarkadi-Illyés Csaba, az Alfahír főszerkesztője döbbenten megkérdezte, hogy látott-e olyan eredményt, amely szerint négy százalékot ér el az LMP, Ungár azt mondta, a szemével látott ilyet, a biztos pártválasztók esetében. Krug Emília, a másik műsorvezető a forrásra volt kíváncsi. Erre a politikus úgy reagált, hogy a közvélemény-kutatók összesített adatait vette alapul, leszámítva azt az egyet, amely a parlamenti választás előtt egált mért a Fidesz és az ellenzék között.
Ungár ezután kijelentette, egy pártnak akkor van értelme, ha van világnézete, s ezt kommunikálja, az LMP pedig ilyen, ők Magyarország zöld pártja. Szerinte az ellenzéki összefogás több résztvevője nem tudja megmondani, hogy a színházi szünetben a fiú- vagy a lány-WC-be menjen-e be, s ugyanazokat a mondatokat mondják most is,