Az energiaválságról szólva a kormányfő elmondta: „az árak közben az egekben vannak. Tehát nemcsak arról kell gondoskodni, hogy legyen energiánk, hanem hogy megfizethető legyen az ára.” Kifejtette: „Ha külföldről kapjuk az energiát, ennek az árára csak csekély befolyást tudunk gyakorolni. Tehát növelni kell a következő években a saját erőből, itthon előállított energiának a mennyiségét. Ez a másik feladata Lantos Csaba miniszter úrnak, őt kértem föl arra, hogy álljon a magyar energiaügy élére, vállalja azért a politikai felelősséget, hozza meg, illetve terjessze a kormány elé a legfontosabb, kapcsolódó döntéseket. Szerintem meg is fog birkózni ezzel a feladattal.”
– Aki a zenészt fizeti, az rendeli a nótát – mondta Orbán a baloldal amerikai kampánypénzeivel kapcsolatban. Hozzátette: „Az a kérdés, honnan rendelték meg a nótát, ki fizetett érte és mit kellett teljesíteni”.
Jó okunk van arra, hogy megdöbbenjünk, de a kormányfő szerint a helyzet egyszerű.