Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A kormány álláspontja szerint a pénzromlás kordában tartásában segítenek az élelmiszer-árstopok.

Az Inforádió Aréna című műsorának volt a vendége Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, ahol szóba kerültek az miniszterelnök által már hetekkel ezelőtt belengetett, újabb árstopok is. Nagy elmondása szerint az év végére az infláció meghaladhatja a 25 százalékot, onnan fordulhat majd lejjebb.
Azonban a kormány álláspontja szerint a pénzromlás kordában tartásában segítenek

A miniszter elmondta, hogy a kormány a napokban dönthet az újabb hatósági áras termékkörről. Mint mondta, olyan termékekről lehet szó, amik drágulása negyven százalék felett van és Magyarországon is előállíthatóak.
Nyitókép: MTI
