Újabb „légi óriással” erősít a Magyar Honvédség (FOTÓK)

A KC-390 beszerzéssel Magyarország úttörővé vált Európában – derült ki a Honvédelmi Minisztérium Facebook-bejegyzéséből.

Maróth Gáspár megbízatása keddtől már nem él.

Orbán Viktor javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök felmentette Maróth Gáspárt, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárát, derül ki a hétfő késő esti Magyar Közlönyből.
A HVG cikke szerint Maróth az előző Orbán-kormányban is a védelmi fejlesztéseken dolgozott, akkor még kormánybiztosként. 2017-ben a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Fegyverzeti Igazgatója volt, egy évvel korábban még a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági elnökeként funkcionált. Az első Orbán-kormány idején pedig ő volt a miniszterelnök személyes tanácsadója. 2001 és 2016 között a privát szektorban tevékenykedett, illetve 2001-2003-ig a Nemzeti Egészségügyi Program igazgatóhelyettese volt – írja a lap.
A VG szerint a történtek összefügghetnek azzal, hogy néhány nappal ezelőtt létrejött a Miniszterelnök Katonai Irodája, ami a Miniszterelnöki Iroda és a Miniszterelnöki Programiroda mellett segíti a kormányfő munkáját és feladatainak ellátását. A kormányfő közvetlenül irányítja a Miniszterelnök Katonai Irodája vezetőjének tevékenységét, akinek a személye jelenleg még nem ismert.
A portál szerint a posztra Maróth Gáspár „már csak az életútja miatt is” alkalmas lehet.
Nyitókép: Földházi Árpád