Dzsudzsák: Ez a meccs feltette a cseresznyét a karrieremre

2022. november 21. 06:02

A visszavonuló sztár elmondta, hogy Telkiben a séfektől a takarítókig, mindenki gratulált neki.

2022. november 21. 06:02
null

Büszke a magyar labdarúgó-válogatottra Dzsudzsák Balázs, aki vasárnap este utoljára, 109. alkalommal lépett pályára az együttesben, és a görögök elleni 2-1-es sikerrel zárta le karrierjét a nemzeti csapatban. A 35 esztendős futballista a vegyes zónában viccelődve azzal kezdte, hogy természetesen örült volna annak, ha az első lövése bemegy, vagy beadását Sallai Roland értékesíti. „Komolyra fordítva a szót,

amely az utolsó percben meg tudta nyerni a mérkőzést, köszönöm nekik, nagyon büszke vagyok rájuk” – mondta Dzsudzsák, aki társaitól egy emlékplakettet is kapott.   

Az immáron egyedüli válogatottsági rekorder megjegyezte, a Himnusz végén azért elmorzsolt néhány könnycseppet, de összességében nagyon jól bírta, és ugyanabban a lelkiállapotban volt, mint amit egész héten hangoztatott. „Magamhoz képest jól bírtam a meccset. A lecserélésemkor tudtam igazán elengedni ezt az egészet, köszönöm a közönségnek, ahogy fogadta, a transzparenst, a pálinkát is, jó erős barack volt, ahogyan azt megbeszéltük...” – mondta Dzsudzsák, aki köszönetet mondott Marco Rossi szövetségi kapitánynak, hogy előbb csatlakozhatott a válogatott kerethez, mert így jobban be tudott illeszkedni a csapatba és a helyzetet is jobban tudta kezelni. Megjegyezte, hihetetlen volt a mai nap, mindenki nagy tisztelettel fogadta őket. Telkiben a „séfektől a takarítókig”, mindenki gratulált neki:

Dzsudzsák Balázs kijelentette, a válogatott továbbra sem egy emberről szól: „Hanem arról, hogy a hosszabbítás perceiben Kalmár Zsolt góljával megnyertük a mérkőzést, ezáltal lett jobb hangulata az én búcsúmnak. Döntetlen sem lett volna rossz, de ezt fent így írták meg, hogy hosszabbításban nyerjünk. Különösen, hogy Kalmár azt mondta, nekem rúgta. Ezt mondtam a fiúknak is, lássák a szurkolók, hogy

Ezzel a győzelemmel feltettük a cseresznyét a karrieremre, ez a stadion pedig nagyon fog hiányozni.” A csapatkapitányi utódjáról, Szoboszlai Dominikről úgy vélekedett, ez egy komoly lépés a karrierjében, hogy kiteljesedjen, mert ez a karszalag jó hatással van rá eddig. Úgy vélte, az RB Leipzig futballistája fiatal kora ellenére készen áll a feladatra.

Kalmár szívéről nagy kő esett le

A győztes gólt szerző Kalmár Zsolt arról beszélt, nagyszerű érzés, hogy győzelemmel tudták búcsúztatni Dzsudzsák Balázst, aki mögött egy fantasztikus karrier van, a találatot egyébként neki is ajánlotta. „Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy újra ebben a közegben, ebben a stadionban futballozzak. Nagy kő esett le a szívemről, hiszen hosszú utat tettem meg” – mondta Kalmár, aki sérülés miatt 16 hónapig nem lépett pályára. Hozzátette, szerencsésen is alakult, hogy éppen Szoboszlai Dominik helyére állt be, hiszen így ő lőhette el a labdát. A magyar válogatott legközelebb márciusban lép pályára, akkor kezdi meg a 2024-es Európa-bajnokság selejtezősorozatát.

(MTI)

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. november 21. 16:33
A diplomata útleved remélem megmarad..
kispolgarigrofo
2022. november 21. 15:08
mondjuk hogy az utolsó utáni percben belőtte a szabadrúgást az egy csoda... képzelem mennyi nyomás volt a srácon, én ott kómába estem volna a stressztől
Alaric
2022. november 21. 09:47
Dzsudzsira büszkék lehetünk, de tegnap nem ő volt a lényeg, hanem az 50000+ szurkoló a novemberi mínuszban, meg hát az a +1 gól! Itt emberek, egy csapat van, mögötte egy szurkolótábor, amögött meg egy nemzet. És mindennek az alapja egy történelem - benne egy fantasztikus futballtörténelemmel. Ezt kell folytatnunk! most már Dzsudzsi nélkül, de az ő szellemében.
madar299
2022. november 21. 09:33
Igen , így kell egy játékosnak méltó módon búcsúzni és nyilatkozni. Köszönöm, köszönjük Marco Rossi , hogy nem csak a pályán, de a pályán kívül is, valódi "sport" embereket faragtál a magyar futbalistákból ! ! ! / A korábbi "Nyafka Margit -okból ! /
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!